Sikeresen szerepeltek a Surányis diákok a megyei „Értéklabor” versenyen

Értéklabor címmel hirdetett innovációs és ötletpályázatot az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület,melyre a megye középiskolás diákjai jelentkezhettek. A versenyen az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai sikeresen szerepeltek, a 3. helyezést érték el.

„Értéklabor” Innovációs és ötletpályázat

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) 2021. végén hirdetett innovációs ötletpályázatot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tanuló középiskolásoknak. A pályázatra 2-4 fős diákcsapatok jelentkezhettek. Három témakörben várták az ötleteket, innovációs alkotásokat. A diákcsapatok igénybe vehették felkészítő tanárok, illetve akár külső szakemberek segítségét is. A pályázatra 15 csapat küldött be pályamunkát, közülük 11 csapat kapott lehetőséget arra, hogy 2022. április 20-án a „Demo Day” (a döntő) keretében élőben tarthasson bemutatót (pitch-et) a szakmai zsűri és a társak előtt. E bemutatók alapján döntötte el a zsűri melyik három csapat kapja az értékes díjakat.
 Nem csak a zsűri, hanem a résztvevő csapatok is értékelték a bemutatókat, egy helyszíni szavazás alapján a közönség díj is átadásra került.

Az ERKE kezdeményezése annyiból szokatlan más innovációs versenyekhez képest, hogy a közösségi értékek hasznosítása, a fiatalokat érdeklő témakörök mentén hirdették meg a pályázatot. Emellett a pályázat reflektál olyan kihívásokra is, mint a civil szektor elöregedése vagy a szektor innovációs készségének lassulása. A fiatalok bevonása a civil szervezetek éltébe nem kizárólagosan azzal valósulhat meg, hogy bekapcsolódnak tagként, önkéntesként a civil szervezetekbe. Az ilyen mély elköteleződéshez sokszor kell egyfajta érettség, sőt akár egy biztosabb egzisztenciális háttér is.

A diákokat köszöntötte Bánné Dr. Gál Boglárka, a B-A-Z Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, valamint Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Szalai Piroska – munkaerőpiaci és vállalkozásfejlesztési, üzleti innovációs szakértő
Kiss Gábor – kancellár, Miskolci Szakképzési Centrum, a Digitális Jólét Program szakértője
Megyeri Gábor – formatervező művész, B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat marketing menedzser vezetője, M and M Productions Kft. ügyvezetője
Tolnai Sándor – alapító, kuratóriumi tag, A „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány, Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ 
Jeney Ákos – ügyvezető igazgató, MGL Creative Kft.

A SURÁNYIS DIÁKOK
Az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 3 fős csapata Hálószövők néven szerepelt a versenyen, s 3. helyezést értek el.
A csapat tagjai: Lázi Dzsenifer, Tóth Noémi,  Varga Erik. Felkészítő tanáruk Dányi Donát.
A diákok elmondták, hogy számukra nem volt különösebben megterhelő a versenyre való felkészülés. Olyan programot szerettek volna létrehozni, amely segíti az iskola közösségi életét, az általuk megálmodott weboldalt szívesen használják a tanulók. Úgy gondolják, hogy az út kezdetén vannak, sokan használják a weboldalt szavazásra, vélemények leírására, stb. de még nem teljesedett olyan mértékben, ahogyan azt szeretnék.

Dányi Donát, a csapat felkészítő tanára elmondta, hogy  olyan projektben igyekeztek gondolkodni, ami az iskolai élet részévé válhat, s természetesen épül az informatikára. Létrehoztak egy weboldalt (  www.okosdeska.hu),  amely részben oktató jellegű, de sok egyéb szolgáltatással is rendelkezik. Ezzel a mondattal ajánlják az iskola diákjainak figyelmébe: „Érdekes és néhol humoros fejlesztő feladatokat találsz ezen az oldalon, melyek segítenek tantárgyak és témakörök gyakorlásában vagy csak ellazulni egy kis játékkal. „
A diákoknak  a tervezésben, a dizájn megalkotásában,  valamint a weboldal létrehozásában is részt kellett venni, azokban komoly munkájuk van.

Csík Beáta igazgatóhelyettes kiemelte, hogy az iskolai közösségi terében került elhelyezésre ez az okospult, melyet a diákok kötetlenül tudnak használni játékra, tanulásra, szavazásra, stb. Ilyen formán az iskola közösségi életének szerves részévé válhat a tanulók  alkotása.

A Surányis diákok-balról jobbra: Varga Erik, Lázi Dzsenifer, Tóth Noémi

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE:


1. Sci-Fi kőművesek – Innovatív hőszigetelő elem – gyöngykő tégla

Miskolci Herman Ottó Gimnázium, tagok: Madarász Máté, Gyenes Iván, felkészítő: Rudó József

2. Borsodi dementorok – Interaktív túratérkép

Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium, tagok: Beri Bendegúz, Barna Dániel, felkészítő: Tuzáné Mák Zsuzsanna

3. Hálószövők – Interaktív játékokat, feladatokat tartalmazó okospult

Ózdi Szakképzési Centrum Surány Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, tagok: Lázi Dzsenifer, Tóth Noémi, Varga Erik, felkészítő tanár: Dányi Donát

Közönség díj: Borsodi Barangolók – Természeti és kulturális értékeket bemutató interaktív kalandpálya

Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum valamint a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium, tagok: Tóth Csilla, Vig Attila, felkészítő: Dobos Tamás

Az 1. helyezett csapat 450.000 Ft, a 2. helyezett 300.000 Ft, a 3. helyezett 150.000 Ft, a közönségdíjas csapat pedig 40.000 Ft értékű vásárlási utalványt kapott. Emellett minden döntőbe jutó csapat jutalomba részesült.

-rizner-

Egy bányász régió