Hatalmas zenei csemege volt a boldvai kórustalálkozó

Boldván vasárnap délután rendezték meg a “Zengő énekszó” elnevezésű kórustalálkozót a település műemléki templomában. A hatalmas hőség ellenére megtelt a templom. Akik eljöttek, hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak.

A vendégeket Szabóné Tóth J. Judit polgármester köszöntötte. Köszöntőjében kiemelte az értékek fontosságát, melyet a település mára magáénak mondhat. Ebbe a sorba illeszkedik ez a kórustalálkozó is.

A köszöntők után az alábbi kórusok adtak műsort:
– CANTUS FIRMUS ÉNEKEGYÜTTES
– MISKOLCI MINDSZENTI TEMPLOM KÓRUSA
– VIOLINA ÉNEKEGGYÜTTES
-FRÁTER KÓRUS

Valamennyi kórus műsorát hatalmas taps követte. A közönséget a FRÁTER KÓRUS fiataljai elbűvölték, egyedi és különleges műsorukat hatalmas tapssal köszönte meg .

Igazi zenei csemege volt a kórustalálkozó. Aki lemaradt róla, sajnálhatja.

Egy bányász régió