A Sajó bal partján, a közigazgatásilag Szuhakállóhoz tartozó Szelesakna volt az egyik leghíresebb szénbánya, ahol az ötvenes években a szovjet gulágok mintájára politikai foglyok is dolgoztak. Mára nyoma se maradt az egykori lágernek, sőt a bányának sem. Az Aknák helyén a Szeles i. és II. horgásztó van, az egykori bányatelek többi részén pedig marhákat legeltetnek…
De, haladjunk szépen, sorjában! Szuhakálló és a (barna)szén kapcsolata másfélszáz éves, s ennek megfelelően kissé homályos. Ami biztos, hogy a helyi közbirtokosság képviselője, Kisházy Kálmán 1869-ben a kutatási engedély meghosszabbítását és évi 2000 tonna szén eladásának a jogát kérelmezte a területileg illetékes bányakapitányságtól. Ez volt vélelmezhetően az Uradalmi-táró. Ezt követően társulások, bányanyitások, szüneteltetések, bezárások váltogatták egymást, amely részletes ismertetésétől most eltekintek.
A lényeg, hogy a világháború után, 1946-ban elindult a Szeles I. akna fejlesztése. Szelvényét bővítették, kötélvontatású szállítás létesült, a IV. telepi kamrafejtéseket a frontfejtések váltották fel. 1950 Szeles Szeles I. aknán létesült bányamunkára a borsodi vidék első KÖMI tábora (politikai foglyokat is dolgoztattak). 1954 Szeles Szeles II. táró megnyitása. 1958 Szeles Szelesi külfejtés indítása (amelyet 62-ben bezártak). 1962 Szeles Szeles III. akna megnyitása. Ennek szénterületei a Sajó árterülete alatt voltak! A szuhakállói bányák közös jellemzője volt a vízbetörés veszély, amely többször be is következett. Sőt, az 1978-as árvíz idején a folyó gátja átszakadt és elöntötte a bányát. A vízmentesítés és újraindítás három hónapba került. Szeles IV-et 1984-ben összevonták Edelény IV-el. A rendszerváltás tett pontot a szuhakállói ményművelésű szénbányászat történetére, a IV.-es aknát 1991-ben leállították. Felszámolták a bányákat, rekultiválták a területet és eladták hasznosításra. Miután leállt a bányavíz szivattyúzása gyorsan birtokba vette a zárógödröket.
Az ÉMHe tájékoztatása szerint A Szelesakna II. vízterületet 1994-ben, míg a Szelesakna I. vízterületet 1997-ben vásárolta meg az egyesület, így ezek a vizek az egyesület saját tulajdonában vannak. A vízterületet horgászati célra hasznosítja az egyesület. Megvásárlás előtt is használta az egyesület, mint horgászati célú vízterületet, bérelte a halászati jogot a MOHOSZ-tól, a bérlés kezdeti időpontja nem ismert. A Szelesakna I. területe: 6,7 hektár. A Szelesakna II. területe: 7,31 hektár. A vizek átlagos mélysége mintegy 10 méter, maximális mélysége 18 méter.
Az adatokból is látszik, hogy ezek már nem kis gödröcskék, hanem komoly vízfelületek, ráadásul a legmélyebb magyar bányatavak közé tartoznak. Szinte semmi se árulkodik arról, hogy egykoron nagyipari bányászat zajlott itt. Fák szegélyezik a tavakat, amelyek nem sokkal a Sajó gátja mögött, a védett oldalon helyezkednek el. Több kilométerre a lakott helyektől. Igazi természeti paradicsom, ahol a horgászok mellett csak a legelésző jószág töri meg néha a vidék csendjét. Ez azért is van így, mivel csak hepehupás földúton keresztül lehet megközelíteni, ami eső, hó, jég esetén komoly kihívást jelent az autóknak- ezt már Fiszter Ferenc, elnökségi tag, a kazincbarcikai csoport vezetője jegyezte meg beszélgetésünk közben.
„Száraz időben személykocsival is ki lehet jönni a földúton, legfeljebb a bukkanókra, gödrökre kell vigyázni. Az utóbbi időben, a nagy szárazság alatt hozzá szoktunk, de amint esik egy komolyabb eső, sártengerré válik. A terület több kilométerre van a falutól, nincs körbe kerítve, de nem is nagyon járnak erre idegenek. A szomszédos legelőn viszont nagy számú szarvasmarhát tenyésztenek. A jószágok pedig néha lejárnak a tópartokra, kárt tesznek, ami probléma forrása”- tudtuk meg a csoport vezetőjétől. Mondhatnánk, hogy ez legyen a legnagyobb gondjuk, persze bosszantó, ha összetapossák a vízpartot sáros időben, lelegelik a növényzetet… A tópartot egyébként a horgászok alakították, tették maguknak komfortosabbá.
„Sajószentpéterhez hasonlóan a Szeles I.-II. is kiemelt víznek számít az egyesületnél telepítés szempontjából. Itt is évente kétszer, tavasszal és ősszel telepítjük a halakat. Az említett útviszonyok miatt, ha rossz az idő, akkor előfordul, hogy traktoros segítséget kell kérnünk a közeli gazdálkodóktól. A két tóba pontyot – nyurga, tükör, tőponyt-,és keszegféléket. Minden évben telepítünk ragadozókat is, süllőt vagy csukát. Korábban külön engedéllyel amurt is telepítettünk, jelenleg is van belőle maradék állományunk.”
Mivel egyesületi szinten elég nagy halmennyiség kerül telepítésre, ezért megkérdeztük, hogy van-e saját szaporító bázisuk?
„Nincs, egy helyről szerezzük be általában, az Aranyponty Zrt.-től. A ragadozó halakat nehezebb tenyészteni, nincs is külön tavuk rá, hanem a ponttyal, keszeggel együtt nevelik, s csak a lehalászást követő válogatáskor derül ki a mennyisége. Tapasztalatom szerint oda adják szívesebben, aki a növényevőket is tőlük veszi. Az említetten túl azt is hallani, hogy a ragadozókat külföldre is el tudják adni, ráadásul jobban fizet az export piac” – utalt az összefüggésekre, a finom árukapcsolásra Fiszter Ferenc. Az ÉMHE ellátása biztosított.
Adja magát a kérdés, hogy a mostanában telepítetteken túl milyen más halfajok találhatóak még a Szeles I. és II. tóban? A szakembertől megtudtuk, hogy minimális számú harcsa lehet még a vizekben, illetve busa, de ez sem jellemző már. A helyi kedvenc, az amur, nyáron pedig a ponty. „Az amurt többen próbálják megfogni. A sikernek semmilyen különleges titka nincs, bár lehet, hogy többet kell kukoricázással etetni”- tudtuk meg a szakembertől. A tudomása szerint a Szelesen kifogott legnagyobb amur 16 kg-os volt, ponty pedig 10 kiló körüli. Büszkén hozzá tette, hogy 2000-ben ő is fogott egy 10 kilóst. Ha még maradt belőlük pár darab, akkor sokkal nagyobbak lehetnek. A telepítések után egy-egy heti tilalom lejárta után, a második és a harmadik héten jönnek a legtöbben horgászni. Akik nagyon ráérnek, mint például a nyugdíjasok vagy szabadságon vannak hátközben is, a többiek pedig hétvégén. A legnépszerűbb napszak itt is a hajnal, kora reggel, de nincs időkorlát, éjjel-nappal, bármikor horgászhatnak a Szeleseken. A napijegy beszerzése sem okozhat ebben fennakarást, mert a korral haladva, akár elektronikusan is letölthető!
A horgásztársadalom döntő többsége jogkövető, betartják a szabályokat, nincs velük probléma. Az egyesületnek vannak főállású halőrei, akik rendszeresen végeznek ellenőrzéseket. A rapsickodás is kordában tartható. Ebben a falutól lévő távolságon és a halőrök jelenlétén túl az is szerepet játszik, hogy a kazicbarcikai rendőrkapitányság munkatársai is rendszeresen járőröznek a halastavak környékén, illetve vannak célzott, közös halőr- rendőr ellenőrzések is.
Fiszter Ferenc „saját” vizein kívül is szokott pecázni. „Szívesen elmegyek máshová is. Kedvencem a Rakacai-víztározó, talán gyerekkori emlékek miatt és a közelben lévő Láz-Bérc.”
Szuhakálló és Kurityán szomszédos község, ha valaki nem figyel, szinte észre se veszi, hogy egyikből átkelt a másikba. Az utóbbi település is jelentős bányász múlttal rendelkezik. A dokumentumok szerint az olasz eredetű gróf Pallavicini Róger indította meg 1873-ban Kurityán határában a szénbányászatot. Hozzá köthető az Eulália, Izabella bányatelkek és tárók a Lilla puszta völgyében, az Ortás és a Nyila dűlőkben. Igazából 1912-ben pörgött fel a kitermelés, Rudabánya szénigényének a kielégítésére, majd 1922-ben szénosztályozó és erőmű is épült, hogy biztosítsák a vasércbánya áramellátását. Az 1948-as államosítás után újabb fellendülés jött, rövid életű külszíni kitermeléseket is nyitottak. A kurityáni mélyművelésű bányászat 1969-ben ért véget a lejtősakna bezárásával. Ezt követően a bányatelkeket rekultiválták, három tó is létre jött a település határában. A legjelentősebb az ÉMHE halastava, amely a Szeles I. és II.-höz hasonlóan ugyancsak Fiszter Ferenc felügyelete alá tartozik.
„A Kurityáni-tó kicsit érdekesebb, mint Szeles I. és II., mert közelebb van a faluhoz, stégekkel, bungalókkal, kis beugrókkal maguknak alakították ki a partot a horgászok. A lakott terület közelsége miatt tevékenyebbek, jobban oda tudnak figyelni, ha valami kint hagynak a vízparton. Viszont azt is tudni kell, hogy a földút esős időben itt is felázik. Telepítéskor általában kihívást jelent autóval bejutni. A tópart, mint említettem hangulatos. A rég fák sajnos kipusztultak, de a sarjadásból vannak újak, hogy adjanak egy kis árnyat. Van a parton szabad rész is, ahol stég nélküli horgászállások várják a szaktársakat” – mutatta be röviden a tavat a területileg illetékes csoport vezetője.
Az ÉMHe-től kapott információ szerint a horgászati jogot a MOHOSZ-tól bérli az egyesület. A bérlés kezdeti időpontja nem ismert. A tó külfejtéses bányaművelés következtében jött létre. A partjai meredekek, hirtelen mélyülők. Az átlagos vízmélység: 8-10 méter körül van, a maximum mélység: 14-15 méter. A tó területe: 4,6 hektár – tehát a bányató kategóriában a nagyobbak közé tartozik.
Az egyesület itt is pontyot, keszegféléket és süllőt telepít, mint általában mindenütt. Annyi eltéréssel, hogy Kurityánban valamivel kevesebbet, mint a kiemeltként kezelt saját tulajdonú tavakba. A már említett okokból amurt nem telepítenek hosszabb ideje, viszont van még a tóban némi maradvány állomány a régebbi időkből. A haljárás miatt a hajnal a horgászok kedvenc időszaka a fogásra. A telepítést követő második, harmadik héten nagyon sokan vannak, más időszakokban a törzsgárda az alap, bár ilyenkor is jönnek máshonnan egyesületi tagok és napijegyesek is. Utóbbi sok vízre érvényes és, mint megtudtuk általába ki is szokták használni a lehetőséget. „Mondjuk perget Kurityánban majd Szelesen és Sajószentpéteren”- szólt a szokásokról Fiszter Ferenc.
A Sajó-folyó Sajópüspöki térségében lép be az országba és Tiszaújvárosnál torkollik a Tiszába, a hazai hossza 125,1 km és teljes hosszában horgászható. A felső része vadregényesebb. Az egykoron halott folyónak tekintett Sajó mára kiváló vízminőségűvé vált. Ezért is aggódtak a természetbarátok a felvidéki, egykori bányából érkezett szennyezés miatt. „Nem igazán tapasztaltuk a szennyezést, nálunk nem volt halpusztulás. Semmiféle korlátozás nincs a halak fogyasztására. Itt inkább az alacsony vízállás okozott problémát”- magyarázta a szakember.
A Sajó felső borsodi szakaszán elég gazdag a halfauna. A határtérségben előfordult már dunai galóca és pisztráng is. Félhetően a Felvidékről úsztak le.
Kurityánban az ÉMHe által kezelt Kurityáni-tó mellett van még két másik tó, az ismertebb a Borbála-halastó, amely közvetlenül a falu szélén található, rendezett környezetben, s a neten terjedő képek szerint szerencsével akár szép nagy halakat is lehet itt fogni. A Szuha jobb partján lévő Izsófalvi-tó is kurityáni területen fekszik. A másik parton lévő pedig izsóin.
A faluban járva, a tavakról érdeklődve nem a kapitális fogásokat emlegették, hanem, hogy egykoron valaki a vízbe ugorva végzett magával. A megyei főkapitányságnál érdeklődve kiderült, hogy az elmúlt néhány évben nem történt ilyen öngyilkosság, de a rendőrök cserélődnek néhány évente, a helyiek pedig akár fél évszázad múlva is emlékeznek egy-egy ilyen tragédiára. Az alkalmat megragadva rákérdeztünk a köz- és vagyonbiztonság helyzetére a tavakkal kapcsolatban, s mint kiderül, rendszeresen járőröznek errefelé is a rendőrök, különösebb problémáról nem tudtak beszámolni. Abban maradtunk, hogy ettől rosszabb ne is legyen!
-Csontos László-
