Hadobás Sándor helytörténésszel, az izsófalvai Izsó Miklós Művelődési Ház Könyvtár és Emlékház igazgatóját kértük fel idézze fel a község kulturális életének közelmúltját és szóljon a jelenről.
Izsófalván 1950-ben épült fel a ma is működő művelődési ház, melyet a település nagy szülöttéről, Izsó Miklós szobrászművészről neveztek el. (A község nevét szintén 1950-ben változtatták Disznóshorvátról Izsófalvára.) Az intézményben az 1980-as évek közepéig tartalmas, sokszínű kulturális élet folyt, egyike volt a borsodi bányavidék legjobban működő kultúrházainak. A községi tanács által biztosított költségvetésen túl, sok támogatást kaptak az itt működő szénbányáktól, ami az átlagosnál magasabb színvonalú tevékenységre adott lehetőséget. Szakkörök, műkedvelő csoportok, klubok, működtek, mozielőadások is voltak, gyakran léptek fel országos hírű művészek, a lakosság szórakozását pedig bálok és más zenés rendezvények biztosították. A községi könyvtár is a művelődési házban kapott helyet, de önálló intézményként működött. Az 1960-as évektől egyre nagyobb figyelmet fordított a falu Izsó Miklós és más, a településhez kötődő neves személyiségek (pl. Lenkey Zoltán Munkácsy-díjas grafikusművész, Tasnádi Fekete Mária színésznő stb.) emlékének ápolására. 1968-ban leplezték le Izsó Miklós mellszobrát, 1981-ben emléktáblát helyeztek el azon a házon, amelynek a helyén állt egykor Izsó szülőháza stb.
977-ben végleg megszűnt a szénbányászat Izsófalván, bezárták az Ella-aknát. Ettől kezdve lassan elmaradt a korábban a bányaüzemektől kapott támogatás, ráadásul a község is egyre kisebb költségvetést tudott biztosítani, s emiatt fokozatosan visszaesett a kulturális élet. A rendszerváltozás időszakában stagnált az intézmény működése, sokáig szakképzett vezetője sem volt. A mozielőadások folytak, de a korábban megszokott tevékenységek gyakorlatilag megszűntek.
1992-ben indult meg újra a rendszeres kulturális élet, új vezetővel, akit 18 éven át főállásban alkalmazott az önkormányzat, 2010 óta pedig nyugdíjasként, megbízással napjainkig látja el feladatait. Az elmúlt 30 évben a művelődési ház épülete több felújításon, korszerűsítésen esett át, amelyek nyomán folyamatosan javultak a működési feltételek. 1995-ben a könyvtár betagozódott az intézménybe, amely 2001-ben tovább bővült az Izsó Miklós Emlékház létesítésével. A mozi a 200-es évek elején megszűnt, mert az új technikai követelményeket (a celluloid-szalagos vetítésről át kellett volna térni a digitális technikára) anyagi okok miatt már nem tudták teljesíteni.
Az előző évtizedekben megszokott művelődési formák közül megmaradtak a klubok: néhány működött ifjúsági klub, majd érdektelenség miatt feloszlott. 1992-ben nyugdíjas klub alakult, amely később kettévált, és egészen napjainkig tevékenykedik. Mivel a fiatalok és a középkorúak tanulás, munka vagy egyéb okok miatt tartósan távol vannak a községből, a nyugdíjasok lettek az 1990-es évektől a helyi társadalmi-kulturális élet legfőbb szereplői. Műkedvelő csoportjaik (énekkar, tánckar, irodalmi színpad, zenekar) a helyi rendezvények elmaradhatatlan szereplői voltak.
Nagy jelentősége volt a kulturális élet szempontjából az általános iskola felső tagozatának visszatérése Izsófalvára (korábban sok évig Ormosbányán, az Izsófalvához tartozó bányatelepen folyt a felsősök oktatása). Ettől kezdve az iskola rendezvényeinek is helyet adott a művelődési ház, a tanulók pedig bekapcsolódtak a rendszeres kulturális tevékenységbe. Az iskola irodalmi színpada minden ünnepségen színvonalas műsorral szerepelt. Több alkalommal térségi, megyei, sőt országos jellegű vetélkedőt rendeztek az iskolával közösen különböző témakörökben (például honismeret-helytörténet, finnugor nyelvrokonaink, irodalmi hagyományok, a bányászmúlt emlékei, magyar utazók a nagyvilágban stb.) Megmaradtak a zenés-táncos rendezvények (bálok, diszkók), amelyek évente 15-20 alkalommal várták a szórakozni vágyókat. Neves művészeket egyre ritkábban tudtak fogadni az anyagi nehézségek miatt, a gyermekműsorok azonban egészen napjainkig rendszeresek voltak. Sokat segített a működési feltételek javításában a Könyvtári Szolgáltató Rendszerhez (KSZR) való csatlakozás 2005-ben, amely révén évente jelentős támogatást kapnak (könyveket, felszerelési tárgyakat, programokra fordítható összegeket stb.)
1992-től évente 8-10 alkalommal képzőművészeti és más tematikájú kiállításokat rendeztek, amelyeken elsősorban a térségben élő alkotók mutatkoztak be, de külföldi művészek is elhozták munkáikat. Időnként honismereti-helytörténeti, néprajzi, bányászattörténeti, fotó, kézműves stb. anyagokat is megtekinthettek az érdeklődők. Egy alkalommal Ignácz Ferenc Ausztráliában élt kutató pápua-újguineai néprajzi gyűjteményét mutatták be, más alkalommal a cseh Josef Lada Svejk-illusztrációi kerültek bemutatásra, és még lehetne sorolni az érdekes kiállításokat.
1992-től módszeresen kezdték gyűjteni a településre és a hozzá kapcsolódó neves személyiségekre, valamint a térség szénbányászatára vonatkozó tárgyi és írásos emlékeket, valamint fotókat. Létrehozták az Izsófalva Honismereti Adattára elnevezésű gyűjteményt, amely digitalizálva is (cd-n és a község honlapján, www.izsofalva.hu) az érdeklődők rendelkezésére áll.
Néhány könyvet is megjelentetett az Izsó Miklós Művelődési ház az elmúlt évtizedekben, amelyek ugyancsak a község honlapján, valamint az Országos Széchényi Könyvtár által működtetett Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvashatók. (Izsó Miklós bibliográfia; Szénbányászat Izsófalván; Mozaikok Izsófalva múltjából; Halász Ignác három lappföldi útja).
A rendszerváltozás után a helyi lakosság művelődési lehetőségei kiszélesedtek: egyre többen vásároltak autót, amivel eljuthattak a térség vagy az ország más településein sorra kerülő rendezvényekre (például falunapok, fesztiválok stb.), ahol változatos programokat tekinthettek meg ismert, népszerű közreműködőkkel. Ilyen körülmények között a szerény helyi programok iránt jelentősen megcsappant az érdeklődés. A számítógépek és az okostelefonok elterjedésével még inkább bővült az önálló művelődés és tájékozódás köre. Különösen a fiatalabb korosztály már önmaga is képes gondoskodni kulturális igényeiről, nincs szüksége a helyi intézmények által szervezett programokra. A könyvtári adatok arra utalnak, hogy megszűnt, illetve gyér az iskolai kötelező olvasmányok, a lexikonok, a kézikönyvek és az ismeretterjesztő olvasmányok iránti érdeklődés (mivel a többségük megtalálható az interneten is), egyedül csak a frissen megjelent magyar és külföldi szórakoztató olvasmányokra van igény. Ennek következtében az utóbbi években jelentősen csökkent a rendszeres olvasók és könyvtárhasználók száma, de ez nem csak Izsófalván, hanem országosan is elmondható, sőt, nyugodtan nevezhetjük világjelenségnek.
Ezen a helyzeten tovább rontott a 2020 elején bekövetkezett covidos időszak, amikor időnként egyáltalán nem működhettek az intézmények, a jövőben pedig az energiaválság negatív hatásait (csökkentett működés vagy zárva tartás) kell elviselniük. Hogy mikor válhat ismét „normálissá” a művelődési élet Izsófalván és a világban sokfelé, azt egyelőre nem lehet megmondani. Reméljük, minél előbb.
Ormosbánya, az egykori Ormospuszta a bányászatnak köszönhette felemelkedését, viszont a sors furcsa fintoraként az aknák bezárása után lett önálló község. A kulturális életről Mészáros Károlyné, helytörténettel is foglalkozó nyugalmazott pedagógussal beszélgettünk.
A bányászatnak köszönhetően jött létre a település is, e nélkül nincs Ormosbánya se, hanem megmaradt volna pusztának. A kulturális életet is meghatározta, egyrészt a hagyományaival, másrészt mint bőkezű támogató. A közösség alapja a kemény fizikai munkát végző dolgozók voltak, akiknek a szabadidős tevékenységét, szórakozását volt hivatott biztosítani a bányász közművelődés. Az 1987 előtti korszakot részletesen feldolgozta Hadobás Pál – utalt a Közép-borsodi bányászat egykori kutatójának munkásságára Mészáros Károlyné, mint alapra. Volt fotószakkör, teke és színjátszás is.
Egykoron aktív szereplő volt a Bányász Szakszervezet is, a bezárások után pedig a pedagógusok, népművelők, a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet, mint szervező. A bányaüzemek bezárása után még egy-két évig működött a bányász kulturális élet. Nagy szellemi tőke volt, jelentős szerepe volt a közösségégi életben, amin az első repedést az elköltözés beindulása okozta. Kazincbarcikára, a panellakások, a városi világba, aztán máshová is,
A bezárás után hogyan alakult át a kulturális élet? – váltottunk témát. „Először is, itt állt mindenki tanácstalanul, hogy mi lesz. Közben elindultak a változások”- utalt az 1989-90-es rendszerváltásra. Izsófalva nem tudta felvállalni az ormosi közművelődést, közben 93-ban önállóvá vált a község, Nagy Tibor lett a polgármestere, Éva néni képviselőként dolgozott. „A kultúrára jutott a legkevesebb pénz”- jellemezte a közállapotokat. Ott maradt a szép művelődési ház, népművelő nélkül…
A következő 15-20 évet új név, új próbálkozások, új kudarcok jellemezték. Aztán jött néhány lokálpatrióta, Üveges János és társai: „ne hagyjuk elveszni az értékeket” Az Ormosiak Baráti Köre az 1927-es olvasókör hagyományait vitte tovább, s tíz év után jött létre az Ormosbánya Megújhodásáért Közalapítvány. Visszajött Viszoczky Sándor, mint szakember Beálltak mögé. A céljuk nem a klasszikus hagyományápolás, hanem az értékeket továbbadni, az aktív kulturális élet. Eredményeik is vannak szép számmal, a bánya áldozatainak az emlékművétől a bányász emlékházig, ahol bemutatják az összegyűjtött tárgyi kultúrát, de feldolgozták a szellemi hagyatékot is, amiben partner az iskola, az óvoda és az önkormányzat is. Név szerint kiemelte Nagy Tibor korábbi (a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége vezetője) és Sike Ferencné, jelenlegi polgármester segítségét. Az önkormányzat által létrehozott díszpolgári címet is kiváló ötletnek tartja Éva néni, ami az értékteremtők elismerésének egyik eszköze, egyben követendő példa állítása.
Milyen lehetőségek, új irányok vannak ma a kultúra területén? „Sok jó tapasztalatom ezzel kapcsolatban nincs. Pénz nélkül, mecénás nélkül nehéz. Sajnos nincsenek olyan helyi vállalkozók, akik fel tudnának lépni erre a szintre. Az önkormányzat próbálkozik pályázati úton forrást szerezni”- írta le Éva néni a jelenlegi helyzetet. Az elnyert támogatásból fel lehet venni valamit a művelődési ház vezetésére. Ez kiegészítve az alapítvánnyal a felszínen maradásra elég. Manapság ez is eredmény.
A falu közössége, élete is átalakult a rendszerváltás után, összefüggésben az elvándorlással. Ez sem segíti a hagyományok tovább vitelét, a kulturális életet.
-Csontos László-
Fotók: sajomentiforum és facebook
