Az egykori Miskolc-Rimaszombat országút mellett fekvő, részben bányász kötődésű Vadna és Dubicsány példája is mutatja, hogy a kultúra nem csak szórakoztat, művel, de közösséget is épít, sőt a települések külső képét is javítja, ha lelkes és hozzáértő szakemberek veszik kézbe.
Vadnán működött pár évig egy külszíni szénbánya, de nem volt klasszikus bányászfalu, mint például Rudolftelep, Ormosbánya, amely létét is ennek köszönhette. Az önök településén mennyire volt jelen a bányászkultúra?- indítottuk a beszélgetést Marinné Tóth Krisztinával, a helyi Göőz Pál Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjével.
„Vadnán valóban működött bánya, de mégsem klasszikus bányászfalu. Akik ezzel foglalkoztak nem első sorban az itteni, hanem a környező falvak bányáiban dolgoztak. Ezért Vadnán nem alakult ki az említett településekhez hasonló bányász élet, kultúra. Abban az időben is volt művelődési ház a településen, de nem kötődött a bányához”- magyarázta az intézményvezető. Azonban mivel sokan, sokáig dolgoztak az ágazatban, ezért Vadna is tagja a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének.
A kulturális élet rendszerváltás utáni változásaival folytattuk. „Érdemi változás a 2000-res évek elejétől történt. Az akkor megválasztott új polgármester, mint tanárember, humán beállítottságú személy lett a település vezetője, akinek az volt a célja, hogy modern kulturális tér alakuljon ki. A közönség újfajta igényeinek is megfelelő, komoly infrastruktúra álljon rendelkezésre. Ennek megfelelően bővült, épült át a régi, oszlopos, tornácos kultúrház”- fogott az átalakulás bemutatásába az intézményvezető. Vadnának erre nem lett volna pénze saját erőből. Pályázati támogatással sikerült megvalósítani az 50 milliós projektet, amely eredményeként megszületett az IKSzT, vagyis az integrált közösségi szolgáltató tér 2012-re készült el. Ekkor került ide Krisztina.
Az utcafrontra, a régi épületrészbe a könyvtár került, illetve a fiatalok bevonzására a konditerem. „Sok új program indult”- vagyis éltek a lehetőséggel. „Az elmúlt tíz év a vadnai hagyományok felkutatásáról, valamint arról szólt, hogy olyan kulturális életet hozzunk létre, amelyben a régi lakókat, az új betelepülteket, – például Kazincbarcikáról – a kisgyerekeseket egyaránt be tudjuk vonzani. Minden hónapban van valamilyen nagyobb rendezvényünk. A környéken úgy emlegetik Vadnát, hogy fesztiválfalu”- büszkélkedett az elért eredményekkel az intézményvezető. Ennek érdekében rendszeresen pályáznak.
Mint megtudtam minden évben megünneplik a magyar kultúra napját valamilyen kiállítással, komolyzenei koncerttel. A régi paraszti élet emlékeinek a felidézését szolgálja a nagy népszerűségnek örvendő kolbásztöltő fesztivál. A környező településekről, sőt távolabbról is jönnek csapatok. A kemencés nap is s népi hagyományok jegyében telik. A gasztronómiát ötvözik a népi játékokkal, népművészettel. A régi borospincék manapság is meg vannak a falu határában. A fiatalok is szívesen vásárolnak maguknak, ennek köszönhetően tovább élnek a hagyományok. Erre alapozva rendezik meg a látványos felvonulással, műsorral színesített szüreti fesztivált, amely szinte az egész falut megmozgatja. A „Tök jó napot” így ősszel nem kell magyarázni. A nagy rendezvények mellett pedig folyamatosan működnek a szakkörök, élettel töltik meg a házat a karatésok, a makramézók, gyöngyfűzők. „Az őslakosokat, betelepülőket összefogni, közösséget teremteni” – kijelentés akár ars poeticája is lehetne az intézményvezetőnek,
A távlati célt így fogalmazta meg Krisztina:„Minden lakost, amennyire lehet megmozgassunk, vendégül lássunk valamilyen programmal:” Szeretné tovább vinni, amit elkezdtek illetve, ha az idegenforgalmi kínálathoz egy szelettel hozzájárulni.
Dubicsány két nevezetességről ismert megyeszerte, az egyik a csodálatos park közepén lévő, a XVIII. században épült Vay-kastély, a másik a Fignár Zoltán vállalkozó, alkalmazott grafikus, művészetbarát által életre hívott és azóta is szervezett kulturális fesztivál.
Zoltánt még Kazincbarcikáról ismertem, így kértem, hogy induljunk a „kályhától”, vagyis hogyan kerültek Dubicsányba. „Vettünk egy házat 2006-ban a faluban, ami 6000m2-es portán áll, tartozik hozzá egy régi tégla istálló, melléképületek, rengeteg fa, mivel az előző tulajdonos egy erdőmérnök volt. Először gyerektáborban gondolkodjunk, aztán megkerestem Sajó Attilát, aki akkor a barcikai Egressy műv. központ igazgató volt, ők szervezték a Borsodi Művészeti Fesztivált, hogy szívesen csatlakoznék. Megállapodtunk, hogy csinálok kiállítást és két hétig nyitva leszek. Itthon vagyunk, lesz ami lesz, belevágtunk. Ebből lett a Fignár Fesztiváludvar”- fogott a történet ismertetésébe.
„Voltak fellépők is, a megnyitóra eljött 150-200 ember. Helyiek és Barcikáról, a környező községekből. Tíz évig csináltuk a rendezvénysorozatot, öt évig a Borsodi Művészeti Fesztivál keretében, aztán egy év kimaradt és utána újabb öt évig a Kolor fesztivál keretében. Ekkor már négy napba koncentrálva az eseményeket. Olyan fellépőink voltak, mint Palya Bea, Ferenczi György, beszélgetések írókkal, színészekkel. A falu abszolút elfogadta, megkedvelte a rendezvénysorozatot, segítettek, itt voltak minden este”- sorolta az elért eredményeket, az egymásra találást.
Az udvarban, a fák alatt, a füvön igazi piknik hangulatban zajlottak a rendezvények.
Büszke rá, hogy végig színvonalas kiállításokat rendezett a portáján képzőművészeket, de volt fotótárlat is, ismert és kevésbé ismert művészek kaptak bemutatkozási lehetőséget. Zoltán külön kiemelte, hogy Mezey István kazincbarcikai festő- és grafikus művész alkotásaiból három tárlatot is rendezett, az utolsót halála után, mintegy pályafutása összefoglalásaként. Azonban minden sorozat véget ér egyszer, így járt a Fignár fesztiváludvar is. Miután pályázati pénzből felújították a magtárat átköltözött oda a nyári kulturális seregszemle. Annyi változás történt, hogy a finanszírozás megszervezését és az egyéb, háttér dolgokat átvette a község, Zoltán pedig a kulturális részt szervezi. Jó az együttműködés a polgármesterrel, s nyilván nem hátrány, hogy a felesége, Melinda pedig alpolgármestere lett Dubicsánynak. A minőség viszont változatlan. Most is vannak koncertek, kulturális estek, író-olvasó találkozók. „Mindig törekedtem a színvonal tartására és a sokszínűségre”- foglalta össze ars poeticáját Fignár Zoltán. Ennek illusztrálására elárulta, hogy a messze földön híres, Liszt- és Kossuth-díjas Muzsikás együttes előtt felvidéki cigányok léptek fel és a produkciót látva előbbiek is „csak pislogtak”.
A baráti viszonyokat jelzi, hogy a hőskorban egy fa alatt zenéltek és egy könyv volt a belépő, amit a végén gyerekotthonoknak ajándékoztak. A falusi összefogás szerencsére megmaradt, kalákában csinálják a híres töltött káposztát, amit az utóbbi két évben jelképes támogatói jegyért adnak.
Dubicsány kulturális élete azonban több, mint a fesztivál. Két fő színtere van, a kultúrház és a már említett magtár, amelynek most az emeletét teszik rendbe. Minden évben megrendezik az idősek napját és a Mikulást. Van falunap is, főzőverseny, pincenap…. A kultúra szerves része a gasztronómia.
„Az első fesztivál után lendületet kapott a falu kulturális élete, összehozta a falusiakat és a betelepülőket. Miután híre ment 400-500 vendéget vonz évente a Kazincbarcikáig terjedő környékről. Ilyen kis településen ez szép szám. Az ingatlanok ára felment, jelenleg nincs is eladó ház a faluban” – vont mérleget az első, 2007-es fesztiváltól eltelt 15 évről Fignár Zoltán.
Mit lehetne még csinálni? Például összehangolt kulturális csomagot kialakítani a szomszédos, ugyancsak sokak által kedvelt Sajógalgóccal és Vadnával.
Mit kívánhat a végén a szerző? A szervezőknek jó munkát, kitartást, az olvasóknak pedig, hogy érdemes ellátogatni Dubicsányba. Rég jártam itt, úgy látom van pótolnivaló!
-Csontos László-
