ÁSVÁNYCSODÁK KÖLTÖZNEK A HÉTVÉGÉRE MISKOLCRA

XXXIX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

2 nap, több száz kiállító-2023. MÁRCIUS 11-12.

Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját a Miskolci Egyetemen rendezik meg évről-évre. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 7-8 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak. Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések. Számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítették. 

A kiállításról

A kezdetektől az a cél vezérli a szervezőket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz (érdeklődő, gyűjtő, szakember) találjon kínálatot a választékban, legyen ez egy stabil találkozópont ezen emberek számára. A rendezvény ma is, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira épít, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkező ásványgyűjtők között.

Megközelítés: Ezúttal is a Miskolci Egyetem ad otthont az Ásványfesztiválnak, amely több módon is megközelíthető. Az autóval érkezők a járműveiket az egyetem parkolójában hagyhatják, akik pedig a tömegközlekedést választják, azoknak a 20-as városi buszra kell szállniuk. 

Buszjáratok: 2023. március 11-én és március 12-én a 20-as számjelzésű buszjáratok mindkét irányban az Egyetemváros végállomás érintésével közlekednek, továbbá 22-es jelzéssel és az Egyetemváros irányába „Ásványfesztivál” felirattal ingyenesen igénybe vehető rásegítőjáratok közlekednek.

Egy bányász régió