Az Újkazinci Baráti Kör rendezvényén mutatkozott be a megyei nyugdíjas szervezet vezetősége

Április 24-én az Újkazinci Baráti Kör szervezésében információs délutánt tartott   a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (BAZ-NYÉSZ). A szervezet  célja az időskorúak emberi, állampolgári, társadalmi és anyagi jogainak érvényre juttatása, érdekeinek védelme.

Az egyesület nevében Bodó József köszöntötte a vendégeket, s ő volt a rendezvény moderátora is. A délutáni rendezvény programját színesítette a Miskolci Örömdal-Kör énekese, Volyák Katalin, valamint Surbert Vilmos, aki a rendezvény zárásakor adott elő pásztordalokat.
A rendezvényen látható volt a népművészeti alkotások bemutatója is, melyek Szűcsné Tóth Csilla, Boros Csilla, Lovas Lajosné Ágnes, Sándor Andrásné, Őszikék Nyugdíjas Egyesület-Sajókaza tevékenységét dicsérik.

A Szövetség márciusi tisztújító küldöttgyűlésén új vezetőséget választott. A szervezet  új elnöke Szegedi Judit Katalin lett, akivel motivációjáról, tapasztalatairól, terveiről beszélgettek. A rendezvényen mód volt a vezetőség tagokat is megismerni. Laboda Gizella (üdültetés),  Söllei Éva (kulturális programok) alelnököket.  A szervezet elnökségi tagjai: Buckó Józsefné ,Molnár Éva ,Molnár József , Szabóné Koszta Mária.

A szervezet új elnöksége, középen Szegedi Judit Katalin elnök


Bodó József az alábbi kérdésekre kereste a választ az elnök asszonnyal folytatott beszélgetés során:

-Sajnos az idősek száma egyre inkább növekszik, a minőségi időskor megéléséhez szükséges érdekképviseleti munkájukat hogyan tudják kifejteni, hasonlóan a tagságának érdekképviseletét.?
-A települések önkormányzataival, Idősügyi tanácsaival van-e kapcsolatuk, az érintettek a NYÉSZ tevékenységében mennyire támogató partnerek? (Pl. egy-egy program megszervezésénél terem, technika biztosítása, stb.)
-Tervezik-e, hogy érdekképviselettel valamilyen módon, – akár jelzésértékkel is -, részt vesznek az idősügyi döntéshozataloknál?
-A Szövetség tagjai között többen vannak, akik rendkívüli kreativitással, különleges dolgokkal foglalkoznak, amelyek akár a megyei értéktárat is bővíthetnék.  Terveznek-e ajánlásokat?
-Gondoltak-e közös kreatív kiállításokra, akár vendégkiállításra is, megmutatva  a szépkorúak alkotásait?
-A nyugdíjas szervezetek több kulturális rendezvényt ( szavaló, – énekversenyeke) szerveznek. Gondoltak-e egy adatbázis összeállítására a tagság művészeti és egyéb értékeiről, amelyből a szervezetek „táplálkozhatnának”?
 -Szerepel-e terveik között információ áramlás elősegítése érdekében  közös platform létrehozása, ahol programokat, meghívókat és egyéb információkat meg lehetne osztani ?
-Milyen az együttműködésük a miskolci központú Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtal, melynek fő tevékenysége a civil szervezetek működésének szakmai és szakmapolitikai támogatása?
– Milyen, és miben nyilvánul meg a határokon túli magyarsággal való kapcsolatuk?

Hatalmas témakört igyekeztek körbejárni a beszélgetés során. Az elnök asszony elmondta, idén márciusban kaptak felhatalmazást a szervezet vezetésére. Rengeteg egyeztetés, munka van mögöttük, mely felöleli a finanszírozást, a tagok egészségügyi, szociális, kulturális igényinek  koordinálását, s nyitottak minden olyan felvetésre, mely a nyugdíjasok mindennapi életében pozitív változást jelentenek.

A találkozón részt vettek: Őszikék Nyugdíjas Egyesület Sajókaza.  Teljes Életért Egyesület. Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub.  Barcika Hangjai Egyesület- Múcsony. Rudolftelepi Nyugdíjas Klub.  Őszikék Nyugdíjas Klub- Múcsony.  Bányász Szakszervezet . Miskolci Örömdal Kör. S természetesen jelen voltak érdeklődőként magánszemélyként is. A szervezők külön kiemelték Pásztor László önkormányzati képviselőt.

A rendezvény tombolasorsolással ért véget, majd Bodó József  ismertette az Újkazinci Baráti Kör következő időszakának programjait.

Május 18-án Férfinap (Ivónapi) , tekeverseny.
Június 21-én rendezik meg a  nyolcadik Senior Sport Kavalkádot, a szépkorúak sportfesztiválját, melynek helyszíne a Don Bosco Sportközpont.

Egy bányász régió