Kabai Mariannról a Kazincbarcikán élt és alkotott költőről lánya így vall:”
Kabai Marianna, kazincbarcikai költő, tervei közt szerepelt, hogy mintegy 100 versét „Égigérő ősz” – címmel majd önálló kötetté rendezi, de a kötet végül nem készült el….
Akit a természet szépségei, a növények, állatok világa, a keletkezés csodája, vagy a kozmosz végtelenje érdekel, annak az első fejezetben, az „Eredet”-ben lehet néhány kedvére való olvasmány.
Aki szerelmes verset keres, azt a második fejezetben talál, ennek címe : „Szerelem”.
A harmadik fejezet: „Tájak”, elsősorban a nyárról szól, vidám játék a szavakkal, dallamokkal, élénk színekkel, képekkel.
Az emberi kapcsolatok bonyolult hálójáról, erkölcsről, szomorúságról szólnak a negyedik fejezet: „Kapcsolatok”, versei.
Az ötödik fejezetbe főleg olyan versek kerültek, melyek egyetlen versben egy egész emberéletet foglalnak össze születéstől halálig. A fejezet címe: „Élet”.„Az élet vége”.
A hatodik fejezet, a halállal foglalkozik, az öregséggel és a halállal.
A végére maradt a „Költészet”-fejezet, ami arról szól, hogy verset írni jó dolog.
Most fejezetenként közöljük Kabai Marian verseit, melyet az örökösök hozzájárulásával publikálunk.
- EREDET
Eredet
Virágok voltunk tenger habjaiban,
majd partra léptünk gyenge gyökerekkel,
megkapaszkodtunk a part szikláiban
szálfa testtel, lüktető erekkel.
Virág voltunkat megőriztük máig,
lombos tüdőnket csontágat ölelik,
szívünk burkában szerelem virágzik,
s a bánatunkat könnyek öntözik.
Este van
Este van.
Millió apró bogár pihen
levél fonákján,
virágok kelyhébe bújva,
fű közt lapulva
csendesen.
Este van.
A réten elkésett sün rohan
hazafelé szuszogva,
neszező avart taposva,
kerek pocakkal,
peckesen.
Este van,
Ezernyi apró élet
szuszog, horkolva álmodik.
Az éjszakát
őrzi egy sápadt fénynyaláb
s a tótükörben
nyújtózkodik.
Égigérő ősz
Színes levelekből
fészket rak a csendnek a szél.
Derűt sugárzó maszk mögött
arcom könnyekbe mosakszik.
Álmaimat titokban elorozta
a glóriás Hold.
Tenyeremben
kihűlt simogatás kavicsait
görgeti a múló idő.
Égre meredő keresztek között
nem keresek többé hitet.
Bolond szívem
dércsípte levelek alá temetem,
és kivárom,
míg ködnek feszülő létemet
érvényteleníti
az Égigérő ősz.
Őszi szonett
Remegve ring az alkony szakadékán,
s ezer levélre fészket rak a csend.
Szél kóborol nagy álmok omladékán,
lelkem falán a bánat rongya leng.
A glóriás Hold álmom elorozta,
két kezemben hűlt simogatás.
Mély bánatomat mindegy, ki okozta,
tán én magam, vagy épp valaki más.
Így nem tudok már hinni semmiben.
Zörgő levél, takard bolond szívem
az égig érő ősz nagy köpenyébe!
Párává old az égi végtelen,
magam-magam vízgyöngynek képzelem
formát találva így a létezésre.
Tél
Szívemben szél lapozgat,
madár is bekopogtat
hólepte ablakomon,
szemében vak bizalom.
Fagy feszül hegyek ormán,
templomok csonka tornyán
megül a harangének,
s fehérebb lesz a lélek.
Udvarán régi háznak
hóléptű álmok járnak,
kupacba hordott csendek
csillagnak integetnek.
Állok a téli éjben
szűzi-szép hóesésben,
emberek lábnyomában,
s egy madár oltalmában.
Éj
Csillagszemekkel széttekint,
kacérkodik a pirkadattal.
Nincs társam már se bent, se kint,
hát beszélgetek önmagammal.
Ez még nem az a mély magány,
még nyugalom van belül,
kívül nyitottak még az ablakok,
hogy kinézhessek,
s benézzen rám a Hold, e vén kobold,
és megkérdezze: hogy vagyok?
Égi lámpás a Hold korongja,
köröttem bokrok sűrű lombja,
együtt hallgatunk ki az éjbe,
csillagrendszerek erdejébe.
Metamorfózis
Tejködben úszó furcsa téli álom,
a szálfaerdő porcelánfehér,
s e jégbe dermedt, mozdulatlan tájon
törött faágat táncoltat a szél.
Amíg a vihar téli táncát járja,
egy kis magonc pihen sértetlenül
a szunnyadó föld lágy méhébe zárva,
s a tavaszt várja rendületlenül.
Hisz ő sem él ok nélkül a világon,
a teremtésben történnek csodák,
már Párkák szövik láthatatlan szálon
a megújuló élet fonalát.
Ha elolvad a zúzmara az ágon,
s életre kel a szunnyadó világ,
lágy tavaszi szél szórja szét a tájon
a tarka rét kakukkfű illatát.
Így véget ér a hosszú téli álom,
a lombos ágra napsugár vetül,
s egy észrevétlen lepkebáb az ágon
tündéri pillangóvá lényegül.
Ébredés
A föld alatt élet fakad,
ébred a szunnyadó csíra,
a vaksötétben tapogat,
az élet parancsa hívja.
Zöldül az ág, egy új virág
szomjasan issza a napfényt,
a házfalon sok kis bogár
benépesíti a repkényt.
Barkák, fűzek, bokrok, füvek
új ruhában pompáznak,
a kispadon az öregek
jókedvűen pipáznak.
Az élet szép, az élet jó!
zengik az apró kertek,
napfürdőben ringatózva
alszik egy boldog gyermek.
A szél elül, és fény terül
a sarjadó búzamezőkre,
nincs oly erő az ég alatt,
ami a tavaszt legyőzze.
Zápor után
Szomorúfűzfa zápor mosta ágán
fényes ezüstgömb, vízcseppecske ül,
kerek pocakján feszül a szivárvány,
s a mélybe hullva tóvá lényegül.
Hajnal
Az ég fókuszában
fénytollú madarak,
szitáló csillagot
ringat a pillanat.
Szeplőtlen kékségben
tündérléptű ködök,
beletakaróznak
széteső csendrögök.
Fölbillen a mennybolt.
Fényes glóriába
szellemsugárzású
Nap néz a világra.
Jó reggelt!
Jó reggelt! – suttog a derengés
a végtelen éjben az égnek.
Jó reggelt! – mondják a csillagok,
és szemükben kis tüzek égnek.
Jó reggelt! – sóhajt egy falevél
a hajnali ködtakaróból.
Jó reggelt! – felel a holdvilág,
és sugarat tükröz a tóból.
Jó reggelt! – pirul a pirkadat
a játékos hajnali szélben.
Jó reggelt! – zörög egy irkalap,
majd bukfenceket vet a téren.
Jó reggelt! – csippen egy kismadár,
és felel rá három a fáról.
Jó reggelt! – csörren a villamos
míg indul a végállomásról.
Jó reggelt! Jó reggelt! Jó reggelt!
Új ígéret indul a Nappal,
s a csodákra éhező emberek
őt köszöntik levetett kalappal.
Kozmosz
…és létrejött a semmin túli percben
egy apró pontból táguló világ,
amelyben mindegy, ezer év, vagy egy nap,
ha összeköti egy a másikát.
A messze nyúló végtelen időben
születtek új s új csillaghalmazok,
hol fény és anyag járja égi útját,
élet s halál körtánca ott forog.
Ezernyi titkot rejtenek magukban
e fényben úszó nagy galaxisok,
ha feltekint a csillagfényes égre,
az ember szíve gyorsabban dobog.
Szülőhazánk e tágas univerzum,
amelyben szférák lágy zenéje szól,
s tán évmilliók múltán is megőrzik
a létezésünk titkát valahol.