A nemzeti összetartozásról szólt a találkozó

Az Összefogással Sajószentpéterért Alapítvány évente megrendezi az Összetartozás Napját. A pandémia miatt most az időpont természetesen módosult, s a mai napon találkoztak a határon túliak, hogy együtt legyenek, s megemlékezzenek Trianonról. A vendégeket és a jelen lévőket Nagy Imre, az alapítvány elnöke köszöntötte.

Nagy Imre, az alapítvány elnöke

A vendégeket fiatalok köszöntötték verssel, majd Wass Albert A teremtés története c. versét a székelyföldről érkezett János Levente mondta el.
A műsor első részének igazán érdekes színfoltja volt a Hüpürcsös Néptáncegyüttes műsora.

Hüpürcsös Néptáncegyüttes

Ezt követően Székely Kinga Réka, Homoródszentpéteren élő unitárius lelkész osztotta meg gondolatait Trianonról. Megemlékezése zárszavában úgy fogalmazott: “ma már eljött az idő, hogy szeressük azt a földet, ahol élünk”.

Székely Kinga Réka

Egy igazi különlegességgel folytatódott a műsor. Magyar Réka “Kérlek uram” dalát öt énekkarból álló kórus adta elő.
A kórust alkotó énekkarok: a vajdasági Csalogány Énekkar, a székelyföldi Hüpürcsös Néptáncegyüttes, a felvidéki Berzéte-Körösi Napdalkör, a sajószentpéteri Sajógyöngye Népdalkör, és a sajóbábonyi Rezeda Népdalkör.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő

A közös dalt követően Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy a kormány két fontos intézkedést is hozott az elmúlt időszakban, amely azt üzeni a határon túliaknak, hogy a nemzet részének tekintik őket. Az egyik a kettős állampolgárság, a másik a Nemzeti Összetartozás Napja. Mint mondta, a trianoni diktátum annyira tisztességtelen és embertelen döntés volt, amelyre nincs példa. Azon túl, hogy minden tekintetben megcsonkították Magyarországot, embertelen körülmények, megaláztatások közé szorította a határon túl élőket. Köszöntőjében kiemelte, hogy mennyire fontosnak és örömtelinek tartja az ilyen találkozókat.

A műsort követően a résztvevők koszorúzásra vonultak, melyen a trianoni békediktátummal meghurcoltak emléke, a megcsonkított ország előtt hajtottak fejet.

-rizner-

fb-share-icon