Nagybarcán piacot, Bánhorvátiban hűtőházat avattak

Ma délelőtt piacot avattak Nagybarcán.
A megjelenteket a település alpolgármestere köszöntötte, majd a helyi énekkar, a Borostyán Kórus énekelt.

Ezt követően Tóth-Péter Zoltán polgármester mondott köszöntőt.

Kiemelt, hogy a piac nem csak a nagybarcaiak számára válik majd fontossá, hanem a környező települések lakosságát is szolgálja. elmondta, hogy már az épület tervezésekor gondoltak arra, hogy az épület közösségi térként is hasznosítható legyen. Bízik abban, hogy a helyi közösség élni fog ezzel a lehetőséggel.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a nagybarcai piac egyik állomása a vidék megújulásának. Egy ilyen piac agorát is teremt, hiszen a települések életében valaha a legfontosabb közösségi tér volt, ahol információt cseréltek, szót váltottak a helyi ügyekről.

Fontosnak tartotta, hogy a mostani pályázati kategóriában két szomszédos település, Nagybarca és Bánhorváti is pályázott. Nagybarcán piac épült, Bánhorvátiban hűtőház.

Jakab István az Országgyűlés alelnöke mielőtt köszöntőjét elmondta volna, szólt arról, hogy milyen precizitással, szakmaisággal épült meg a piac épülete. Gratulált a kivitelezőknek.

Köszöntőjében szólt arról, hogy a kormány Magyar Falu Programja hányféle lehetőséggel igyekszik támogatni a magyar vidék felzárkózását. Ezer milliárd fölötti az az összeg, melyet különböző programokra fordítottak.
A helyi termelők, helyi agora érdekében indított pályázat holnap lejár, de október 4-től ismét fognak tudni pályázni az önkormányzatok ilyen létesítmények építésére, mint a nagybarcai.

A köszöntők után a nemzeti színű szalag átvágásával adták át a piac épületét Nagybarca közösségének.

-rizner-

Egy bányász régió