4 út újult meg Szuhakállóban

Kazincbarcika egyik agglomerációs településének számító Szuhakállóban 4 út megújulását jelentette be Dávid István polgármester. A mai átadó ünnepséget a Petőfi úton tartották, ahol polgármester úr elmondta, hogy összesen 4 út, a Szabadság út, Iskola út, a Temető út ravatalozói szakasza és a Petőfi út újult meg, közel 22 millió Ft-ból.

Megköszönte a kivitelezők munkáját, kiemelve azt , hogy olyan munkálatokat is elvégeztek, amelyekre már nem volt fedezet. Szólt arról, hogy szinte minden évben volt valamilyen beruházás a településen, s bízik abban, hogy a legfontosabb, a szennyvízberuházás is hamarosan elkezdődhet. Végezetül köszönetet mondott Demeter Zoltán országgyűlési képviselőnek, hogy a település valamennyi beruházásának megvalósítását segítette.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy 82 település tartozik választókerületéhez, s rengeteg településen sikerült elérni az utak felújítását. A magyar vidék felzárkóztatása szempontjából ez egy fontos mérföldkő, hiszen az ott élők komfortfokozatát, jövőképét erősíti, s hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához.
Szólt arról is, hogy ismeri a szuhakállói problémát, hiszen részt vett a szennyvíz beruházással kapcsolatos egyeztetéseken. Reméli, hogy hamarosan tervezési, majd kivitelezési szakaszba kerülhet a Vadnával tervezett közös pályázat.

-rizner-

Egy bányász régió