Rossz szomszédság, török átok: szomszédjához tört be a kazincbarcikai férfi

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 47 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2021. november 15-én 13 óra előtt egymás után kétszer is betört Kazincbarcikán, az Izbonyó dűlőben található egyik hétvégi házba. A férfi úgy jutott be a szomszédja telkére, hogy kibontotta a közös kerítésüket, majd a ház ajtaját kifeszítette, és onnan többek között mosógépet, porszívót, mikrohullámú sütőt, gázpalackot, illetve egy kapálógépet is eltulajdonított.

A nyomozás eredményeként a tolvajt a rendőrök beazonosították, majd 2021. november 16-án gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított dolgokat pedig lefoglalták, és visszaadták jogos tulajdonosának.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Forrás, fotó: police.hu

Egy bányász régió