Edelénybe látogatott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere

Cser-Palkovics András egy polgármester szemszögéből vázolta a jelen lévőknek Magyarország jelenlegi helyzetét, kerülte a politikai adok-kapok kommenteket, szakmai alapon vizsgálta a jelenlegi hazai viszonyokat.

Cser-Palkovics Andrást és a meghívott polgármestereket, érdeklődőket Molnár Oszkár, Edelény polgármestere köszöntötte. Köszöntőjében kiemelte, hogy Székesfehérvár polgármestere a legeredményesebb polgármester.

A találkozón jelen volt Demeter Zoltán országgyűlési képviselő is. Köszöntötte Cser-Palkovics Andrást, akivel a parlamentben is együtt dolgoztak. Arra kérte őt, mondjon véleményt a magyar vidék fejlesztési lehetőségeiről, Ossza meg véleményét a jelen lévőkkel, miként halad a vidék felzárkózása.

Cser-Palkovics András előadásában több területről igyekezett átfogó képet adni.

VIDÉKFEJLESZTÉS
Mint mondta, Magyarországon korábban nem létezett olyan program, amely a magyar városok, a magyar vidék fejlesztését célzottan támogatta volna. Egyedülállónak nevezte a Modern Városok Programot, mely a hazai városok megújítását tűzte ki célul. Ennek köszönhető, hogy terek, iskolák, egyéb intézmények újultak meg, sportközpontok épültek. S ebben a támogatásban minden város részesült, függetlenül attól, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki vezetése van,. Ezért kaphatott milliárdokat fejlesztésre Kazincbarcika, Pécs, Szeged épp úgy, mint Edelény.
S ez igaz a Magyar Falu Programra, amelynek célja a vidéki falvak önkormányzati tulajdonban lévő épületeinek, útjainak,közösségi tereinek, infrastruktúrájának fejlesztése. Évtizedes lemaradásokat kell behozni a vidék élhetőbbé tétele érdekében. Nézze meg mindenki, hány iskola , óvoda, orvosi rendelő, polgármesteri hivatal újult meg, hány bölcsőde épült, hány belterületi út került felújításra, s lehetne sorolni a változásokat.

CSALÁDTÁMOGATÁS
A kormány által kidolgozott családtámogatás egyedülálló Európában, de világszinten sincs ennyire komplex támogatás. A családi adókedvezmény, a gyermekek ingyenes étkeztetésének,tankönyvellátásának kiterjesztése, a CSOK, a fiataloknak szóló adó visszatérítés, stb.
Ez abból a szempontból is fontos, mert a magyar települések megújítása csak úgy adja vissza a lakónépesség megtartását, ha lassan-lassan kialakult a biztonságos megélhetés is.

MUNKAHELYEK
Amikor a kormány 2010-ben, a munkanélküliség csúcsán bejelentette az 1 000 000 új munkahely létesítését, kapott érte hideget-meleget, lehetetlen kihívásnak nevezték sokan. S mi történt mára? Minimális szintre csökkent a munkanélküliség, egyes régiókban munkaerő hiány alakult ki. Ez a gazdaság megerősödést jelenti, a családok biztonságosabb életét jelenti. S ezzel párhuzamosan emelkedett a minimálbér is. Az a minimálbér emelés, amit az idei évben az ellenzék nem szavazott meg a parlamentben.

HÁBORÚ
Szomorú és veszélyes, hogy egy szomszédos ország területén háború van. Magyarország számára a béke megőrzése fontos, az, hogy ne sodródjunk bele a fegyveres konfliktusba. Az kiszámíthatatlan és hosszú időre kiható visszaesést jelentene minden területen.

Előadása végén a megkezdett munka folytatása érdekében Demeter Zoltán támogatására kérte a jelen lévőket.

-rizner-

Egy bányász régió