Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Múcsonyi Hagyományőrző Pávakör

Pénteken ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Múcsonyi Hagyományőrző Pávakör. Az ünnepi rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, Viszlai Viktor, Múcsony polgármestere.  Fellépésükkel köszöntötték a helyi pávakört a vendég együttesek: Rozmaring Dalkör Berentéről, Levendula Nyugdíjasklub Bánhorvátiból, a Szendrői Népdalkör, a Szögligeti Hagyományőrző Pávakör, valamint a Vámosújfalui Dalkör.

A magyar kultúra piciny szeletét láthatták az érdeklődők ezen az ünnepen. S azokat tisztelhették, akik még életben tartják néphagyományunk e különleges értékeit. Nem véletlen, hogy a helyi közösség büszke a pávakörre, s az sem véletlen, hogy a rendezvény végén ajándékokkal köszönték meg több évtizedes munkájukat.

Az ünnepségen lehetőségünk volt beszélgetni a Múcsonyi Hagyományőrző Pávakör vezetőjével, Grekóczkiné Czövek Ibolyával.

Mióta vezeti a pávakört?
-2002-ben megkeresett a pávakör, én igent mondtam a felkérésre. Nagyon megszerettük egymást, s  azóta együtt dolgozunk.

A pávakör egy művészeti csoport, de fontos az is, hogy közösségként tudjanak együtt dolgozni. Milyen közösség a Múcsonyi Hagyományőrző Pávakör?
-Egy  nagyon jól összekovácsolódott közösségről van szó, nagyon szorgalmasak,  lelkesek. Hozzáállásuknak köszönhetően nem csak népdalokat éneklünk, hanem jeleneteket adunk elő, egyházi énekeket, valamint a nemzeti hitvalláshoz kapcsolódó énekekkel is fel szoktunk lépni a rendezvényeken. Vannak önálló jeleneteink is, a fonóház, a szüreti és aratós jelenet. Ezeket évszaknak megfelelően szoktuk előadni. Nagyon lelkesek a csoport tagjai mind a próbákon, mind az előadásokon.

Ez a generáció, lehet mondani utolsó mohikán. Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok nem nagyon kapcsolódnak be az ilyen jellegű közösségek munkájába. Önöknél milyen tapasztalatok vannak?
-A mi pávakörünk is nagyobb létszámú volt a korábbi években. Sajnos sokan elhaláloztak, vagy betegségük miatt abbahagyták az éneklést. Ami azért öröm számomra, hogy az én korosztályomból  még mindig gazdagodunk egy-egy taggal, s ez teszi lehetővé, hogy folyamatosan működjünk. Jelenleg tíz tagja van a pávakörnek.

Itt a teremben komoly sikerek emlékei kerültek kiállításra. Oklevelek, plakettek mutatják be az egyesület 5 évtizedes működését. Milyen eredményekkel büszkélkedhet a pávakör?
-Több országos arany minősítéssel rendelkezünk, legutóbb Tállyán kaptunk ilyen elismerést. Megkaptuk az Országos Ruszin Önkormányzat rangos díját, a Hoding Antal díjat is. Itt helyben pedig Polgármesteri elismerésben részesültünk. Úgy is lehetne tömören fogalmazni, hogy számos magas rangú elismerést kapott ez a pávakör, ami azt jelzi, hogy komoly szakmai munkát végzünk.

Hol szokott fellépni az együttesük, hová kapnak meghívásokat?
-Természetesen rendszeresen fellépünk itt Múcsonyban a település rendezvényein. Miután itt a ruszin közösségnek komoly hagyományai vannak, s nekünk jó a kapcsolatunk a ruszin nemzetiségi  önkormányzattal, s azon túl, hogy sok segítséget kapunk tőlük, kapcsolatuk révén felléptünk már határainkon túl is, így pl. jártunk Ukrajnában. Voltunk Erdélyben, Székelyhídon, tavaly is szerepeltünk ott, idén is kaptunk meghívást. De felléptünk már Szerbiában, Lengyelországban is. S természetesen kapunk meghívást megyén belülről, de a megye határain túlról is ruszin közösségek programjaira, egyházak rendezvényeire, fesztiválokra, falunapokra. Sajnos nem minden meghívásnak tudunk eleget tenni, mert én Kazincbarcikán az egyik általános iskolában dolgozom, s az ottani elfoglaltságom meghatározó. A pávakör pedig nélkülem nem szívesen menne el, mert számukra kell az a biztonság, amit én nyújtok a fellépéseken.

Már érintettük beszélgetésünk során azt, hogy a fiatalokat nagyon nehéz bevonni az ilyen jellegű közösségek munkájába, s ez országos szinten jellemző. Mit üzenne a fiataloknak?
-Azt, amit Kodály Zoltán mondott: „Az ének szebbé teszi az életet.” Sajnos  rengeteg magába forduló, depressziós fiatal van a mai világban. Ha ők ezeket az értékeket megtalálnák, ezeket a közösségi élményeket, a közösségi fellépés szépségét, örömeit átélnék, önmaguk is értékesebbé válnának, s kevesebb gond lenne a világban. Az ének lelkileg is feltölti az embert. Sok magába forduló fiatal  létezik, akiknek kellene az ilyen közösség. Van célunk, feladatokat látunk magunk előtt, feltöltődünk a közösségi együttléttől.

Milyen támogatásból tud működni a pávakör?
-Nagyon sok támogatást kapunk a helyi önkormányzattól, s személyesen Viszlai Viktor polgármester úrtól is. Komoly segítség a Ruszin Nemzetiség Önkormányzat támogatása is. A mai ünnepre készített fellépő ruháinkat is az ő támogatásukkal  szereztük be, a kiegészítőket azt magunk vásároltuk. Nekem van egy szerény tiszteletdíjam, amit az önkormányzattól kapok, ezt a pénzt én teljes egészében a pávakör működésére fordítom.
Ha utazni kell, akkor abban az önkormányzat segít. Sokszor polgármester úr a sofőrünk, ami számunkra nagy elismerés.
Lehet mondani, minden segítséget megkapunk, ami ahhoz szükséges, hogy a pávakör működni tudjon.


Kívánok további sikeres éveket a pávakörnek, köszönöm a beszélgetést!
Köszönjük szépen!

Lehetőségünk volt a település polgármesterével, Viszlai Viktorral is néhány szót váltani a pávakörről, a jövőről.

-Polgármester Úr! Ma sok dicséretet hallottam önről. A pávakör tagjai nagyra értékelik, hogy szinte mindenben segít nekik,  és ezt sokszor teszi szabadidejének feláldozásával is. Mit jelent az Ön számára a Múcsonyi Hagyományőrző Pávakör?
-A szívem csücske. Ötven éves  lett ez a pávakör, s nekem a gyermekkoromat hozza vissza. Ezen túl is sokat jelent. Rengeteget beszélgettem velük, sokat tanultam tőlük, évente kétszer fellépnek a településünkön, s megmutatják közös értékeinket, ami dicséretre méltó.  A  mai világban különleges érték az, amit csinálnak, ezért mindenre képes vagyok értük.

Hogyan látja a néphagyományok ápolásának jövőjét?
Ha megnézzük a mai napon fellépett csoportok életkorát, az bizony hatvan év fölött volt. Ők ápolják hagyományainkat. Mindenhol azt hallom, hogy a fiatalokat szinte lehetetlen bevonni ebbe a közösségi munkába. Ha a mai tagok abbahagyják az éneklést, sajnos úgy tűnik, nem lesz tovább.

Köszönöm a beszélgetést!
-Én is köszönöm a lehetőséget, visszamegyek ünnepelni a pávakört.

A galéria a képre kattintva tekinthető meg. Fotók: Szerkesztőségünk és Kaló Attila

Egy bányász régió