Azt szerintem mindenki tudja, hogy Ölveczki László tanár úr tiszteli nemzetünk múltját, igaz magyarként szereti hazáját. S akik ismerik, azt is tudják, hogy az ő irodalom nagykövete, szeretettel, rajongással neveli annak megismerésére tanítványait. S akik hallották már szavalni, azt is tudják, hogy hihetetlen átéléssel, profi előadásmóddal tolmácsolja a gondolatokat. Szóval öröm őt hallani.
Az idei október 23-i ünnepségen a hagyományokat felrúgva saját irodalmi alkotását hallhatták a jelen lévők. Olyan gondolatsorokat tolmácsolt Ivánfi Jenőről, Kazincbarcika egykori alpolgármesteréről, ’56 egyik szereplőjéről, igaz magyarként élő, a nemzet iránt elkötelezett, alázatos polgárról, -ahogy mondani szokták- megállt a kés a levegőben.
Szívszorító, meghökkentő, elgondolkodtató sorok. Sokan érezték így. Felemelő volt hallani, lelki katarzist és megtisztulást okozott.
Ezért gondolt szerkesztőségünk arra , hogy tanár úr engedélyével közzé tesszük a teljes szöveget.
Köszönjük Laci! Köszönjük Ölveczki TANÁR ÚR!
Memento Ivánfi Jenő !
A búcsúbeszéd elhangzott 2023.október 23-án a nemzeti ünnepünk tiszteletére
rendezett jobboldali megemlékezésen Ölveczki László előadásában.
1.
„ A romok között mindig akad valami, amit szörnyű megtalálni…
A romok között szokott lenni a nagyapa törött pipája – a szárban még hallgat az utolsó sóhaj…
És ott van aztán a nagymama bugyellárisa még lány korából a búcsúból, meg valami játék, babafej… És a törött babafejek nagyon vádlóan tudnak ám nézni.
És a romok között mindig haldoklik valamekkora darab idő.
Mindig azt jelentik a leomló kövek, hogy vége van valaminek visszavonhatatlanul.
Aztán valahogy megöregszenek a romok. Megtartó hagyománnyá válnak, emlékké és emlékezetessé, ősök példájává,krónikává, maradék várrá a szirttetőn.
De még az is előfordulhat, hogy ráomlanak a falak a zsarnokságra, aztán olyan gyorsan eltakarítják őket, hogy túléli a dög… Könnyű megismerni. ”
2.
31 évvel ezelőtt történt, 92 októberében.
Friss diplomás, harcos és naiv, oroszul meglehetősen jól értő és beszélő fiatal tanárként, a Kádár-korszak utoljára kibocsátott mintegy végtermékeként, akkor még 56-ról SEM tudó történelemszakosként kezdtem a pályámat…
A közismert kultúrház-igazgató keresett meg – „ Emléktáblát avatunk ! -, mondjak el egy verset.
Nem értettem, anyám vajon mire gondol :
-Fiam, nem lesz-e ebből baj ?…
3.
Már korán sötétedett. Nem voltunk sokan. Köztünk jónéhány ismeretlen, nagyon idős vendég. Égtek a gyertyák, szél söprögette a sárguló leveleket, és szellemek jártak… Térzene, koszorúk és aminek lenni kellett.
Különös érzés, ha rágondolok, valamiféle titkos beavatás részese lettem. Félelem volt bennem ?… Szégyenkezés ? Méltatlannak éreztem rá magam, mikor a szikár, balonkabátos, úriember-forma, erős tekintetű férfi kezet fogott velem -Ivánfi Jenő vagyok.
4.
Ez volt a legelső találkozásom vele. Nem mint alpolgármesterrel, a barcikai KDNP vezetőjével, sem mint okleveles vegyészmérnökkel. Azt sem tudtam, hogy a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje.
De az évek során Ő lett számomra Jenő bácsi : bátorság, őszinteség, egyenes tartás, az igaz ügy melletti töretlen kiállás, az isteni gondviselésbe vetett hit példaképe. Soha nem
panaszkodott, nem volt elégedetlen, viselte sorsát.
Öregségében sokszor hívott a galgóci házba – nem csak engem -, és folyton csak mesélt. Ha valaha is a barátjának nevezett, számomra épp oly büszkeség, mint hogy az apám fia voltam.
5.
Ivánfi Jenő 2023. március 14-én az égi ötvenhatosok útjára lépett… Rendezgetem a rám maradt Hagyatékát: rám bízott könyvek, naplótöredékek, a 90. évfordulóra szervezett trianoni megemlékezés közös emléke és az általa megálmodott, még ma is a BorsodChem falán árválkodó, elfelejtett emléktábla felirata magyar és német nyelven:
„ 1950-53 között ezt a gyárat több, mint 1100 magyar és német hadifogoly embertelen körülmények közt építette…”
(…s hogy azóta parkoló épült elé (?), micsoda szégyen (!),de sebaj…)
Tőle kaptam Görbedi Miklós Szögesdrótok közt a Sajó völgyében c. könyvét a kazincbarcikai kényszermunkatábor történetéről. Ahogy ő maga írja az előszóban: „ Tovább adom a könyvet igaz értékeink megőrzésére. „ A szép és a jó igaz”
/Platon/.”
6.
Drága Jenő bácsi !
Megtanultam a leckét. Kívülről fújom az összes mesét : fiatalságról, családról, hűségről hazaszeretetről. Melyiket is mondjam el éppen ma,ezen a számodra oly életbevágóan fontos ünnepen, október 23-án ?
Miért akartak eltanácsolni az egyetemről ?… Hogy kerültél Pesten az októberi események sodrába ?… Hogyan és miért disszidáltál 1956 októberében, majd 61-ben miért jöttél haza?… Hogyan kezeltek mint osztályidegent, és hogyan próbáltak beszervezni ?… Vagy hogy feleségeddel, az imádott Mótikáddal hogyan sikerült felnevelni három gyermeket ?
A történet, amit választottam a te írásod, a tiéd… Legtöbbször talán ezt mesélted el…
Ahogy a súlyos betegség idején azt is Te kívántad, hogy a temetéseden barcikai barátaid nevében majd én búcsúztassalak el…
Alig jöttek el egy páran. Azóta is bánt a dolog. Nem teljesítettem az akaratodat…
7.
Most mesélj hát utoljára !
Égjen a kandallóban, ahogy a szemedben is a tűz! Móti néni teát hoz. Odakinn este lett. Neszek, árnyak az ablakod alatt… Ma már közülük intve búcsúzol :
„ A Rádiónál este tüntető tömegnél kezdetben nem volt lőszer. A Bródy Sándor utca sarkán lévő telken építési anyag, cserép, tégla, sóder volt felhalmozva, az emberek ezzel kezdték dobálni az épület ablakait és főbejáratát. Ezt követően dördült el az első géppisztoly.
Menekülési lehetőségeink hátrafelé alig voltak, kiutat csak az jelenthetett, hogy a hatalmas bérházak kapuit a lakók a pánikba esett embereknek kinyitották. Mi a földre vetettük magunkat az épület lábazatához húzódva, így kikerültünk az emeletről lövöldöző ávósok látószögéből. Hajunk, nyakunk, kabátunk vakolattörmelékkel, üvegszilánkkal lett tele. Rettenetes volt látni, hogy a találatot kapott menekülők a földre zuhannak sebesülten vagy holtan.
Ekkor pár percre váratlanul tűzszünet lett. Amikor felugrottunk és óvatosan kinéztünk, láttuk, hogy tőlünk balra az utcát rajvonalban géppisztolyos ÁVH-sok zárják el. A kapualjban tanácskozva néhányan eldöntöttük, hogy a vérző sebesülteket és a földön fekvő halottakat behozzuk a bérház udvarára. A helyzet veszélyes volt, mert ha a tüntetők megindulnak vissza a Rádió felé, az ÁVH tűzzel próbálja majd őket megállítani. Döntöttem, feltartott kézzel kimegyek a rajparancsnokhoz. A többiek lélegzet visszafojtva figyelték, mi fog történni. A katona revolverét rám szegezve biztosított, hogy párosával kijöhetünk, nem fognak ránk lőni. Hónalj és térd alatt karolva emeltük az embereket, a kapualjban maradtak azonnal átvették őket.
Soha nem felejtem el azt a bányász szakiskolás fiút, akit mi ketten vittünk, fekete, szép, ünnepi bányászruhába öltözött volt, s a far lágy részébe kapott több lövést egy sorozatból.
Testrésze folyamatosan vérzett, de magánál volt és beszélt. Odabenn az udvaron és a lakásokban megható jelenetek játszódtak. Minden lakás ajtaja azonnal nyitva volt, fekvőhelyeket készítettek, lepedőből kötéseket téptek, s fájdalomcsillapítóként erős feketekávét főztek a halkan nyöszörgő, vérző embereknek.
A halottakat letakartuk, s az udvaron állók hangos szóval imádkozták a Miatyánkot. (…)
8.
Jenő bácsi !
Eddig hát a történet…
( Silenzio )
9.
S ha ti ott, a Mennyei Ötvenhatban a mai estén összejöttök, hontalan, felejtésre ítélt magyarok, hát értünk, gyűlölködőkért, hálátlanokért, könnyen felejtőkért és törtetőkért, és minden békében, Mária oltalmában élni akaró szegény magyarért mondjatok el még egy nagy Miatyánkot !
LEGYEN NEKED KÖNNYŰ A FÖLD !
/ Ölveczki Laci /
Kazincbarcika, 2023. október 23.