A karácsony a szeretetről kell, hogy szóljon, de vannak olyanok, akiknek ez nem adatott meg. A meghitt és örömteli pillanatok helyett a félelem uralta karácsony ünnepét. Úgy gondoljuk érdemes bepillantani ebbe a szomorú világba, hogy még jobban értékelhessék a jót, akiknek az megadatott.
Mozgi Henriettával egy előadáson találkoztam, ahol mert beszélni gyermekkora traumáiról. Felvállalta, hogy végre elmondja mindazt, amit átélt. Nyíltan mert beszélni a verésekről, megaláztatásokról, kiskorának e szomorú emlékeiről, s melyek miatt máig ható sebeket hordoz lelkében. Úgy érzi, lassan-lassan túl tudja tenni magát a történteken, ebben hatalmas segítség a saját maga által épített terápiás életvitel. Ma már másokon is igyekszik segíteni, ennek érdekében áldozatsegítő képzésre jár. Mint mondja, azok, akik családon belüli erőszaktól szenvedtek, életre szóló traumát hordoznak magukban.
Most elsődlegesen a karácsonyi emlékeiről beszélgettünk Henriettával, de hamarosan visszatérünk e témára, s szóba hozzuk, miként tud segíteni ma sorstársain is. Heni élete megható, s példamutató is egyben.
A karácsony a szeretetről szól. Gyermekkorában mennyire volt jelen a szeretet?
Hála Istennek, volt részem szeretetben is. Az édesanyám megnyugtató ölelésében, gyógyító puszijaiban, támogatásában, s eszembe jutnak a nagypapám dicserő szavai is. Ő a meséivel, verseivel mindig igyekezett elterelni a figyelmünket a rettegésről, kimutatta az unokái felé a szeretetét, és hálás vagyok, hogy tudom mire képes a testvéri szeretet és az összetartozás érzése.
Visszatérve karácsonyra, a húgommal, Szabinával többször elvittük egymás helyett a „balhét”, átvállaltuk apánk verését. Ha nem lett volna részem törődésben és szeretetben a bántások mellett, nem gondolnám, hogy jó ember válhatott volna belőlem.
Az én gyerekkoromban a szeretet szorosan össze fonódott az állandó félelemmel és szorongással, ami jellemző volt az ünnepekre is. Emlékszem véres karácsonyra, mert eltörtem egy üveggömböt. Emlékszem egy másikra, amikor mindenkit tettlegességgel büntetett apám azért, mert én nem a fiókomba tettem, hanem a polcon hagytam az egyetlen mesekönyvem. Darabokra szaggatta ezért, pedig nem is volt igazán „helye”, egyszerűen akkor ilyen kedve volt. Egy másik alkalommal családi összejövetelt követően vált véressé az ünnepünk éjszakája, mert szerinte nem úgy viselkedtünk ahogyan az elvárható lett volna a gyerekeitől. Az, hogy nem viselkedtünk megfelelően annyit takart, hogy nem mutattuk ki eléggé mások előtt, hogy mennyire szeretjük őt, és nem mentünk el idejében aludni.
Sajnos a télhez is sok fázós gyermekkori élményen is társul. Többször költöztünk, mert előbb-utóbb mindenhol kiderült erőszakos természete. Szomorú emlékem van egy kis faluról és egy fürdőszoba nélküli vályog házról ahová költöztetett minket, s ahol mélyszegénységben éltünk. Csúfoltak és bántottak a szegénységemért. Második osztályos koromban a tanító néni mindenkinek egyesével mondta el a táblánál azt, hogy mi is lesz a feladata a karácsonyi műsorban. Én egy verset kaptam, de előtte még elmondta az osztálynak a pálcájával rám mutatva, hogy így néz ki egy rongyos-koszos gyerek. Be volt fagyva a kút az udvarunkon, ha anyukám ki is mosta volna a ruhám, nem száradt volna meg, és még az a vékony dzseki sem védett volna a hidegtől, amiben voltam. A nekem szánt verset soha nem szavaltam el, mert azon a héten állami gondozásba kerültünk a testvéreimmel. A karácsonyt már ott töltöttük, ahol szintén nem születtek jó emlékeim.
Engedjen meg egy kérdést. Ha az édesanyjával, nappapájával, testvéreivel szeretetben élt, miért nem tudtak szembe fordulni apjukkal?
Mert mindenki félt tőle. Erre csak egy példát mondanék. Amikor egyik alkalommal nagyapán védelmünkre kelt, akkor őt ezért bezárta a pincébe, ahol napokat töltött étlen, szomjan. Aki nem élt át családon belüli erőszakot, az el sem tudja képzelni, mennyi borzalom húzódik meg a háttérben. Mert az erőszakos fél arra ügyel, hogy erről senki ne tudjon. Ezt akár megfélemlítéssel is kikényszeríti a családtagoktól.
Hogyan élte meg a történteket és annak következményeit?
Igazából nem beszéltem arról, ami velem történik. Féltem a következménytől és szégyelltem magam. Visszahúzódó és csendes kislány voltam, aki szót fogad és mosolyog. Igyekeztem mindenkinek megfelelni és mindenkivel kedves lenni, miközben a legnagyobbként igyekeztem a testvéreim támasza lenni. Elfogadtam, hogy olykor nemcsak apám bánt. Némán tűrtem, hogy az osztályom előtt makukával köpdössenek azért, mert télvíz idején nyári nadrág volt rajtam. Nem védtem meg magam, míg másokért kiálltam. Sokat álmodoztam szép saját szobáról, és arról, hogy már felnőtt vagyok, ezért nem bánthat senki.
Miért vállalta föl, hogy beszél a történtekről?
A gyermekkoromban átélt feldolgozatlan traumáim sok esetben és helyzetben negatív irányba terelték az életem és a kapcsolataim. Elfogadásban éltem és elhittem magamról, hogy nem vagyok szerethető, értékes ember. Pánikrohamok és megfelelési kényszer jellemezte a mindennapjaim. Természetesnek vettem, hogy az érzéseim nem számítanak, és önzőnek éreztem magam, ha figyeltem a saját szükségleteimre. Ezek miatt túl sokszor éltem meg fájdalmas időszakot. Úgy gondolom nagy részük elkerülhető lett volna, vagy nem érintettek volna annyira fájdalmasan, ha hamarabb keresek fel, akár már gyerekként vagy fiatal felnőttként egy olyan szakembert, akinek az emberek érzelmei a szakterülete, és hamarabb hiszem el, hogy sosem voltam szerethetetlen. Azzal, hogy tettem egy lépést saját magam felé, szép lassan elindultam a lelki gyógyulás útján. Ebben nagy segítségemre volt az irodalom és a természet iránti szeretetem, melyet a nagypapámnak köszönhetek. Jelenleg is járok terápiára mely jó hatással van az életemre, mégis azt mondanám, hogy igazán a művészet a lelkem terapeutája, az írás és a rímfaragás a szívem gyógyítója. Ezért amikor nem olyan rég megkérdezték tőlem (mert tudták rólam, hogy segítőkész ember vagyok, főleg ha gyerekekről van szó) szeretnék-e részt venni az Igazságügyi Minisztérium és a Miskolci Áldozatsegítő Központ áldozatsegítés témakörében szervezett önkéntes kortársegítő képzésén, örömmel igent mondtam. Személyes példámon keresztül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak által okozott traumák el nem felejthetőek, viszont jó eséllyel feldolgozhatóak lennének, ha minél hamarabb érzelmi támogatásban részesülnének. Így jóval nagyobb lenne annak az esélye, hogy boldog és kiegyensúlyozott felnőtt életet éljen, és ne váljon újra áldozattá, vagy maga is bántalmazóvá.
Fontosnak érezem, hogy beszéljek a tapasztalataimról, még akkor is, ha ez lelkileg még most is megterhelő, mert sokan felnőttként is azt hiszik, hogy megérdemelték és megérdemlik a bántást, pedig ez nem igaz. A beszélgetés óta több hasonló traumát átélt vagy jelenleg is bántalmazó kapcsolatban élő személy megkeresett tanácsért, ami nekik sem lehetett könnyű, ezért már megérte.
Mit jelent önnek ma a karácsony?
Amikor anyává váltam visszaköltözött a szívembe a gyermeki várakozás és ahogyan telt az idő, a kislányommal együtt nőtt a bizalmam az ünnep üzenetében. Hitet, reményt, örömöt és szeretetet érzek, ami olyan félelemmel társul, ami természetes. Félek attól, ne hogy elveszítsem őket, mert a gyermekeim őszinte mosolya és civakodása miközben ünnepi díszbe öltöztetik a fát, mindennél többet ér. Szeretem a testvéreimmel együtt töltött karácsonyi estéket, amikor az édesanyánk köré gyűlve régi történetekkel ugratjuk egymást. Amikor megölelem a szeretteim, még az illatukat is magamba szívom. Tehát szeretem a karácsony hangulatát. Úgy látom az üzletek és a média lassan elhitetik az emberekkel, hogy a szeretet nagysága és valódisága pénzben mérhető, miközben úgy én érzem a szeretetnek az otthonunkban és önmagunkban kellene jelen lennie.
Hogyan készül ma karácsonyra?
Ma már örömmel várom az ünnepeket. A decemberbe lépve díszítek, dekorálok, kreatívkodom. Sok éve próbálkozom valamilyen sütemény elkészítésével ,eddig sikertelenül. Ezen persze jókat nevetünk, miközben esszük a kókuszgolyót, ami még nekem is megy. Idén is megvan a recept, viszont most igyekszem biztosra menni, mert kiemelten közös programunkká tette a kisfiam és még a kamasz lányom is azt mondta, hogy beszáll a buliba. Szenteste vacsora után közösen öltöztetjük díszbe a fát, és karácsony első estéjén a családunkban élő gyermekeket megajándékozza a Jézuska. Beszélgetünk, ugratjuk egymást, közös játék a programunk. Hálás vagyok a szerető családomért.
