A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által szervezett versíró verseny eredményei, s a nyertes versek

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A KAZINCBARCIKAI EGYESÜLETEK  FÓRUMA ÁLTAL SZERVEZET VERSÍRÓ VERSENY  EREDMÉNYEI  2024-BEN

A versíró pályázatra 39 alkotás érkezett. A határon túlról is érkeztek versek: Felvidékről, Erdélyből és Vajdaságból.

Az 1. korcsoportba 1-2 és osztályosok és 3-4. osztályosok : 1 vers érkezett.

A  2. korcsoport 5-6. osztályosok és 7-.8. osztályosok 30  verssel neveztek.

 A 3. korcsoport, középiskolások 8 verssel pályáztak.

Az alkotásokat a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma által felkért szakértő zsűri bírálta el. 

 A zsűri tagok: Bényei Adrienn újságíró, magyartanár, Hegedűsné Petkovics Katalin középiskolai magyartanár, népművelő, Dienes Mária Bessenyei György-díjas népművelő

Nagyon szépen sikerültek a versek.

 Írtatok a szülőföldről, természeti  szépségekről, önmagukról, érzelmekről, különösen a szerelem, és az őszinteség. Nagyon jó, hogy az állatokról  is született vers. Többen írtak a családjukról, egyéni gondolataikról. álmaikról.

1. korcsoport

KÜLÖNDÍJ
Révész Lili: Pamutgombolyag

Felkészítő pedagógus:  Bulláné  Farkas Beáta
Dózsa György Tagiskola, Kazincbarcika

2.korcsoport

 ARANY 
Lörincz Áron: Mondd, hogy szeretsz

Felkészítő pedagógus :  Mgr. Martinovics János
Református Iskolaközpont – Rozsnyó,
Felvidék

ARANY 
Szabó Erik: Messzeség

Felkészítő pedagógus: Jámborné Lestár Zsuzsanna
Balassi Bálint Általános Iskola,  Ragály

EZÜST
Domik  Vivien: Végtelen körforgás

Református Iskolaközpont – Rozsnyó,
Felvidék

EZÜST
Benik Antónia: A farkasok
Református Iskolaközpont – Rozsnyó,
Felvidék

BRONZ
Damián Dóra: A kedvenc hónapom
Felkészítő pedagógus: Barta Napsugár
Konyári Általános Iskola, Konyár

BRONZ
Péter Szonja: Négy évszak

Bem József Általános Iskola, Nyíregyháza

KÜLÖNDÍJ
Messerschmid Fanni: Évszakok

Felkészítő pedagógus:  Mgr. Tóth Lucia
Református Iskolaközpont – Rozsnyó,
Felvidék

 3. korcsoport

 ARANY: 
Tóth Kinga: Gyorsak

Műszaki, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Rimaszombat
Felvidék

EZÜST
Papp Bianka: Védangyalok

Irinyi János Református Oktatási Központ  Kazincbarcika 

BRONZ
Közantal  Elvira:
  A naivságnak mindig ára van
Szép szó irodalmi Kör, Ózd

Mindenkinek köszönöm a részvételt!
Gratulálok a helyezetteknek! A felkészítő tanároknak is gratulálok!

Dienes Mária
Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma

elnöke                                                           
Bessenyei György Díjas népművelő

A NYERTES ALKOTÁSOK

  1. korcsoport

KÜLÖNDÍJ

Révész Lili: Pamutgombolyag

Pamutgombolyag

Kicsi kutyám neve, Sziszi,

Olyan édes, olyan pici,

Fehér pamutgombolyag,

Nincsen nálam boldogabb.

Indulunk az iskolába,

Szomorúan nézek hátra,

Mondom neki:

–    Kis buta!

Ide nem jöhet kiskutya!

Majd otthon tanulok veled,

Kutyamesét olvasok neked,

Ugathatsz is közben bátran,

Mint a kutyaiskolában.

Na, ne sírj már, búcsúzzunk el,

Becsöngettek, indulnom kell!

Magyar, matek, ének, tesi,

Csöngessen már ki valaki!

Lábam szedem, futok haza,

Küszöbön vár Éva mama.

–   Gyere, kicsi unokám,

Sziszi kutyád nagyon vár!

Szalad, ugrik ölembe,

Pacsit ad a kezembe.

Körbeszalad, meg-megáll,

Kutyanyelven magyaráz.

Drága pamutgombolyag,

Nincsen nálam boldogabb!

  2. korcsoport

 ARANY 

Lörincz Áron: Mondd, hogy szeretsz

Mondd, hogy szeretsz!

Mondd, mondd, hogy
szeretsz és viszont
szeretlek majd.

Mondd, mondd, hogy
szeretsz és én mindent
megteszek majd.

Mondd, mondd, hogy
szeretsz és én örökké
szeretlek majd.

Tépek az égről csillagot s
néked adom.
Mondd, mondd, hogy
szeretsz és én a halálon
túl is szeretlek, csak mind
súgd, hogy szeretsz.

ARANY 

Szabó Erik: Messzeség

Messzeség

A fákról lassan lehullik a levél,
a Szél már nem nekünk zenél.
A Napnak sugarai melegen simogatják arcom,
tudják, hogy emlékeddel vívom minden harcom.
Kértem őket, hogy vigyázzanak rád,
mert én már nem tehetem, akármennyire is fáj.
Tudnom kell, jól vagy-e,
így kértem a Holdat, kísérje végig minden utadat.
Könnyed  a szellő letörli,
emléked a szívem még mindig összetöri.
Csendben és hamar mentél el,
s én küzdök a köztünk lévő messzeséggel. 

EZÜST

Domik  Vivien: Végtelen körforgás

Végtelen körforgás

Hallgatok, csend van.
Csend van az udvaron, csend van a házban.
Reszketek, s remeg a lábam,
az érzés pedig leírhatatlan.
Meleg van, mégis fázom.
Talán a bent lévő  sötétség hidege fog meg.
Átkarol, s magával ránt.
Újra.
Hirtelen a fülemben hallom a szívverésem.
Nem tudom mi történik, azonban még sem ismeretlen.
Bemegyek az erkélyről, s belenézek a tükörbe.
Olyan kihalt, olyan idegen.
Az arc, mely visszatükröződik,
eláztatva könnyekkel, segítségemet kéri.
De én csak állok.
Tétlenül.
Befon újra, s minden kihűl.
A szívverésem újra fülemben ül.
Másnap mosolygósan kelek iskolába,
nem hagyom hogy a napom bármi is elrontsa.
De ez nem tart sokáig,
hiszen a tükör a figyelmem nem kerüli.
Belenézek, s újra kezdődik.
A hidegség, az undor, újra átfonódik.
Miért akarok megfelelni, ha magamnak
nem tudok?
Miért érzem hamisnak minden egyes bókot,
amit kapok?
Akármennyire mutatom, hogy a múlt
„viccei“ nem fájnak,
még most is fülemben ülnek
azok a gúnyszavak.
S nem akarom, elveszteni az irányítást-
De megtörténik.
Újra.
Ez a végtelen körforgás.

EZÜST

Benik Antónia: A farkasok

A farkasok

Egy teliholdas este
a Pozsállóra mentem.
A hegytető alatt
szürke farkasra figyeltem fel.

Ő volt az alfa-hím,
a nagy falka vezére.
Erős, szép példány volt,
a sok farkas mind rettegett tőle.

Hangos vonyítását a holdnak,
tán még az erdő mélyén is hallották,
bizony én is megrémülve
a fa tövénél meghúzódva figyeltem reá.      

A kis farkaskölykök a hímet az odúból nézték.
Kecses testartását utánozták,
S anyjuk védelme alatt ők is tanultak sokat.
Hogyan is élni biztonságosan az erdőben?
Csakis szerető, barátságos családi közegben.
Elől az erős egyén, középen a gyengébb,
Majd a sor végén a védőőr, ki minden veszélytől megvéd.

Ezek a farkasok, csodás állatok,
Kiktől mi emberek  sokat tanulhatunk,
Tisztelni egymást, védeni a gyengét
S mind e felett céltudatosnak is lenni.

BRONZ

Damián Dóra: A kedvenc hónapom

A kedvenc hónapom

A kedvenc hónapom a december,

Hiszen tele van sok szeretettel.

Hull a hó,

jön a Télapó.

Nagyon szereti a kakaót.

Készítek neki süteményt,

megvárom a tüneményt.

Minden gyerek szereti 

a Mikulást,

kevésbé a tanulást.

Csizmámat kiteszem,

csomagomat kiveszem.

Hozott mindenfélét,

megköszönöm a létét.

A mi kis falunkban hagyomány

minden évben az adomány.

Megírom a levelemet,

nem kérek csak szeretetet.

Minden gyereknek

legyen otthona!

Lehető legszebb, 

boldog gyerekkora!

Öröm és egészség,

ne legyen szegénység!

Bízom benne, teljesül,

mindenki álma beteljesül!

Jézuska megsegít,

minden szívet lelkesít.

Téli szünet megkezdődik,

pihenés beköltözik.

Készülődés az ünnepekre,

rengeteg ember az üzletekben.

A templomba fellépek,

szépek az emlékek.

Betlehemi történetet,

megértem a történteket.

Díszítjük a karácsonyfát,

megtapsolják az előadást.

Előveszem a szánkót,

sok gyerekkel játszok.

Apával építek hóembert,

imádom a decembert.

Anyával készítek kalácsot,

meghívjuk a családot.

Idős és fiatal a faluban,

szeretik a hózivatart csakugyan.

Jégcsapok a csatornákon,

határtalan a boldogságom.

Szüleimmel szenteste

a karácsonyfát öltöztetjük.

Zselés cukor a kedvencem,

olyan szép e percekben.

Nagy öröm ez a nap,

mindenki ajándékot kap.

Édesanyám szemében,

könnycsepp lett a kezében.

Örömét tükrözi,

gyermekét köszöni.

Szeretem az ünnepeket,

sok szép verset, költészetet.

Remélem, sikerült mindenkit

a karácsonyi csodára felkészíteni!

BRONZ

Péter Szonja: Négy évszak

Négy évszak

Fehér hólepte világ,

az ablakokon jégvirág.

A madár nép is didereg,

egyik faj sem csicsereg.

Jégcsapok az ereszen,

összebújnak szívesen.

Mezítlábas szép tavasz,

természete ravasz.

Kis cinege szólal:Nyitnikék!

Ibolya nyitja is kék szemét.

Virág nyílik, rügy fakad,

minden él, az ég alatt.

Patakparton víg a nyár,

ki teheti oda jár.

Kezdődik a vakáció gyerekek

én is megyek veletek.

Felhők néha összebújnak hevesen,

de elillannak sebesen.

Sugaraival kacsingat a nap kedvesen,

gyümölcskosarakat tölt meg csendesen.

Kedves apó ez az ősz,

Szőlőt érlel, szüretel

emberekkel,  ünneppel.

Színt fest minden levélre,

így megy a tél elébe.

 KÜLÖNDÍJ

Messerschmid Fanni: Évszakok

Évszakok


Hullanak a falevelek,
Elbúcsúzik már a meleg.
S itt vannak azok a napok,
amikor  én is bezárkózok.

Majd jönnek a hosszú esték,
Ilyenkor csak lepihennék.
 Jókat álmodoznék…

Bár nem tehetem,
Tovább kell élnem az életem.

De itt vannak a hosszú telek,
Néha fagyos, néha esős.
Sokszor bárányfelhős.

De akkor jó, ha kint lehetünk,
s a tél varázsában fürödhetünk.
S ha időközben elolvad a hó,

Új élet fejlődik,
Szívem örül, s az álom újra kezdődik…

Egy bányász régió